Emberi mulasztás okozhatta a miskolci paneltüzet a rendőrök szerint

Vágólapra másolva!
A rendőrség gyanúja szerint emberi mulasztás okozhatta a három életet követelő augusztusi paneltüzet Miskolcon. Az ügyben hétfőn büntetőeljárás indult, de a rendőrök egyelőre nem árulják el, hogy ki ellen.
Vágólapra másolva!

Büntetőeljárást indított a miskolci paneltűz miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. Az augusztusi tűzben három ember halt meg füstmérgezésben. A gyanú szerint a tüzet emberi mulasztás okozta - mondta az [origo]-nak Egyedné Novodonszki Éva, a kapitányság kommunikációs munkatársa.

Az eljárást több ember halálát okozó gondatlan közveszélyokozás gyanúja miatt indították, a rendőrség azonban egyelőre nem tudta megmondani, hogy ki ellen. Egyedné Novodonszki Éva mindössze annyit közölt, hogy csak hétfőn kapták meg az ügyet, és még egyetlen tanút sem tudtak kihallgatni, ezért nem tudnak gyanúsítottakat megnevezni.

Az érintett miskolci panelház hatodik emeleti lakása augusztus 15-én, szombaton este gyulladt ki, a tűz pedig villámgyorsan továbbterjedt a felsőbb emeletekre. A tűz miatt keletkezett sűrű füstben három ember, egy 39 éves anya és két gyermeke, egy 16 éves lány és egy 13 éves fiú halt meg. Az áldozatok a hetedik emeleten, közvetlenül a kigyulladt lakás fölött laktak.

Az ügy korábbi szakaszában a Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálta az eset körülményeit. A szakértői vizsgálatok segítségével pontosan meg lehetett állapítani a tűz keletkezésének körülményeit - közölte a rendőrség. Ez alapján merült fel a közveszélyokozás gyanúja, továbbá az, hogy a panelház hatodik emeletén keletkezett tüzet emberi mulasztás okozhatta.

Az elsődleges szakértői vélemény szerint a kigyulladt lakásban nagy mennyiségű kötegelt papírt tároltak, ez kaphatott lángra, és innen indult ki a tűz (erről a jelentésről itt olvashat). Egy másik, a tűzoltósság által végzett vizsgálat szerint pedig dohányzás vagy nyílt láng használata is okozhatta a lakástüzet, erre azonban a tűzoltók szeptemberben még nem találtak bizonyítékot (erről részleteket itt talál).

Korábban az [origo] is megírta, hogy a tűz terjedésében szerepe volt a hibás tűzvédelmi előírásoknak nem megfelelő szigetelésnek is. A rendőrség szerint azonban most nem ezt, hanem a tűz keletkezését vizsgálják, így az eljárás a 6. emeleti lakás lakóira irányul. Halált okozó, gondatlanságból elkövetett közveszélyokozásért 2-8 évig terjedő börtönbüntetést lehet kiszabni.