Beszólt az ügyésznek a Zuschlag-perben tanúskodó Szilvásy

2009.11.16. 8:07

Egy csípős megjegyzéssel fejezte be tanúskodását a Zuschlag-perben Szilvásy György, aki szerint az ügyészt a tévékamerák motiválták, amikor egy lehallgatásról kérdezte. A több kormányzati posztot is betöltő Szilvásyt szembesítették egy olyan vallomással, amely szerint a pályázati csalással vádolt Zuschlag János tőle értesült arról, hogy lehallgatják, Szilvásy azonban tagadta ezt. Az egykori ifjúsági minisztérium közigazgatási államtitkára azt mondta, nem értett az ifjúsági ügyekhez, és hozzá nem is fordult kérésekkel Zuschlag János. Kövesse az [origo] folyamatosan frissülő tudósítását a tárgyalásról!

Nem sokkal fél kilenc előtt kezdődött meg hétfőn a Zuschlag-per újabb tárgyalása, ekkor vezették be a tárgyalóterembe Zuschlag Jánost és a többi vádlottat. Hétfőn hallgatják meg tanúként az egykori Gyermek-, Ifjúsági és Sportmininisztérium (GYISM) két korábbi közigazgatási államtitkárát: Szilvásy Györgyöt és Benedek Andrást. A Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó, 75 millió forintos csalás vádjával folyó perben a tanácsvezető bíró szerint azért indokolt meghallgatni őket, mert vélhetően tudomásuk van a vád tárgyává tett cselekményről, legalábbis annak egy részéről.

A bíró a tárgyalás elején ismét arra figyelmeztetett, hogy továbbra is tilos az élő közvetítés. Az elsőként meghallgatott Szilvásy kérte adatainak zárt kezelését, de hozzájárult, hogy kép és hangfelvétel készüljön róla. A meghallgatás elején Szilvásy az első kérdést félbeszakította azzal, hogy kért egy pohár vizet - jelentette tudósítónk. A politikus először arról beszélt, hogy 2002 májusában, a kormányváltás után került a minisztériumba közigazgatási államtitkárként, Gyurcsány miniszteri kinevezéséig, 2003 júniusig töltötte be a posztot, Jánosi György minisztersége alatt.

Szilvásy helyettesére hagyta az ifjúsági ügyeket

Szilvásy elmondta, közigazgatási államtitkárként az első időkben azzal volt elfoglalva, hogy visszaállítsa a törvényes működést, mivel az előző időszakból sok olyan kötelezettsége volt a minisztériumnak, amelynek szerinte nem volt fedezete. Szerinte a legtöbb probléma a sportügyekkel volt, energiái többségét ez vitte el. Majd kialakult egy olyan munkamegosztás, hogy Jánosi György miniszter szintén inkább a sportügyekkel foglalkozott, Mesterházy Attila politikai államtitkáré voltak az ifjúsági ügyek, a kábítószerügy pedig önálló életet élt, megfogalmazása szerint egyfajta "királyság volt a királyságban".

A volt államtitkár utána arról beszélt, hogy 2003-tól indultak el olyan pályázatok, melyeket már az új vezetés idején írtak ki. A rendszerben a helyettes államtitkárságról érkező javaslattételi lista a közigazgatási államtitkárságon keresztül jutott el a miniszterhez, ami szerinte kettős kontrollt jelentett. Ugyanez volt a helyzet az egyedi támogatási kérelmek esetében is - tette hozzá.

2002-ben, mikor a minisztériumba érkezett, nem is nagyon értett az ifjúsági ügyekhez, ezért is hatalmazta fel a helyettes államtitkárt, Ocsovai Tamást a kérdéskörre - állította Szilvásy. Szerinte konkrét ügyekben Ocsovai nem kapott utasítást arra nézve, hogy a pályázati pénzekről döntő Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram tanácsa milyen magatartást tanúsítson. Politikai, stratégiai kérdésekben kaphatott instrukciókat Ocsovai Jánosi György minisztertől vagy Mesterházy Attila politikai államtitkártól, de ehhez nem kellett Szilvásy formális közreműködése. "Ezek nem jelentettek egyedi támogatási utasításokat " - jelentette ki Szilvásy.

Szilvásy állította, nem volt tudomása arról, hogyan történik a baloldali ifjúságpolitikai szervezetek finanszírozása. Mint mondta, egyáltalán nem tartja kizártnak, de tipikusnak sem, hogy baloldali ifjúsági szervezetekhez kötődő civil szerveződések ügyeiben megkeresték volna - mondta. Ezek a megkeresések azonban szerinte tipikusan az illetékes helyettes államtitkárságokhoz kerültek, a cél ugyanis az volt, hogy ezeket "egy csatornára tereljék". A helyettes államtitkárnak, Ocsovainak azonban nem adott instrukciókat, hogyan bíráljon el pártpolitikai alapon egyes pályázatokat. Szilvásy állította, nem volt olyan viszonyban Zuschlaggal, hogy éppen hozzá forduljon, de ha volt is ilyen, akkor a már elmondottak szerint ezzel nem ő foglalkozott.

A bíró ezt követően felolvasta Szilvásy korábbi, ügyészi szakban tett vallomását, amit a politikus továbbra is fenntartott.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

Beszólt az ügyésznek

A bíró felolvasta Zuschlag volt titkárának, Lados Istvánnak - aki az ügy másodrendű vádlottja- a korábbi vallomásának részletét. E szerint Zuschlag arról beszélt Ladosnak, hogy lehallgatják a telefonját, és erről Szilvásytól tud, bár Szilvásy csak késve szólt neki erről. Vallomásában Szilvásy tagadta, hogy tájékoztatta volna Zuschlagot arról, hogy lehallgatják, és szerinte az is kizárt, hogy a titkosszolgálattól szivárgott volna ki ilyen információ. Egyben nehezményezte, hogy nyilvános tárgyaláson beszélnek a lehallgatásról.

Az nem egyértelmű, hogy ez az állítólagos figyelmeztetés mikor hangzott el, de Szilvásy a második Gyurcsány-kormányban, - 2006 júniusától 2009 áprilisáig - látta el a titkosszolgálatok felügyeletét.

Szilvásy kihallgatása végén csípős megjegyzést tett az őt kérdező ügyészre, akit szerinte a tévékamerák motiválhatnak, hogy ilyeneket kérdezzen tőle a lehallgatásról. Szilvásy nehezményezte,hogy nyilvános tárgyalás keretei közé beemelik ezt a témát. Szerinte nem igaz, hogy "Zuschlag Jánost bárki figyelmeztette volna". Ezt követően a politikus távozott, búcsúzáskor megköszönte a pohár vizet, amit a tárgyalás elején kapott.

 

 

Szilvásy utódjával folytatódott a tárgyalás

Egy rövid szünet után Benedek András meghallgatásával folytatódott a tárgyalás, Szilvásy után ő töltötte be közigazgatási államtitkári posztot, 2003 júniusától 2004 őszéig. A bíró őt is arról kérdezte, hogyan folyt a pályáztatás a minisztériumban, és neki milyen feladatai voltak. Benedek azt mondta, neki arra kellett figyelnie, hogy a keretek rendelkezésre álljanak, illetve a pályázat kiírásának és az azt követő eljárásnak a törvényességére.

2,2 milliárdos költségvetés volt az ifjúsági területen, és ennek 20-25 százaléka volt pályázatokra fenntartva - mondta Benedek, aki szerint rendkívül szétaprózott volt a pályázati struktúra, lassú volt az ügyintézés, miközben évi 11 ezer értékelendő pályázat futott be. A közigazgatási államtitkárságra egy hosszabb folyamat után csomagban érkeztek a pályázatok, egy csomagban akár több száz pályázat is volt. Mint mondta, a közigazgatási államtitkárnak nem volt lehetősége módosítani a csomagon, a döntés lényegében a helyettes államtitkárságon történt.

Az Ocsovai személye miatti feszültségről Benedek azt vallotta: önmagában az a tény, hogy a minisztérium 2003 augusztusában megpályáztatta a szakmai helyettes államtitkári tisztségeket, feszültséget keltett, hiszen a nemrég kinevezett vezetőknek is újra pályázniuk kellett. Mindhárom helyettes államtitkári posztra több pályázó volt, Ocsovai helyére is, de az ifjúsági helyettes államtitkár a helyén maradt. Szerinte ezt az új miniszter, Gyurcsány Ferenc is elfogadta, és nem lehetett köztük feszültséget érezni. (Ocsovai Tamás helyettes államtitkár állította korábban azt, hogy "miniszteri utasításra döntöttek az alapítványoknak odaítélt támogatásokról". Szerinte a politikai szervezetek támogatásáról több alkalommal egyeztettek Gyurcsány dolgozószobájában.)

Benedek állította, nem tudott arról, hogyan történt a baloldali ifjúsági szervezetek finanszírozása, és a munkarend alapján nem is kellett erről tudnia. Hozzá nem érkezett egy megkeresés sem - tette hozzá. A volt közigazgatási államtitkár egyebekben fenntartotta a korábbi vallomását.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Benedek sem tudott a baloldali szervezetek pénzéről. Kattintson a képre!

Zuschlag János egykori MSZP-s képviselőt és 15 társát bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalással és más bűncselekményekkel vádolják. Az ügyészség szerint fiktív civil szervezetek által beadott pályázatok révén, jogosulatlanul állami támogatást szereztek a GYISM-től.

Szilvásy Jánosi György sportminisztersége alatt, 2002 és 2003 között töltötte be a közigazgatási államtitkári posztot, Benedek pedig Gyurcsány Ferenc idején lett az utódja. Szilvásy 2007 őszén már tett egy tanúvallomást az ügyészeknek. Ekkor kijelentette: "utasítást én konkrét pályázat, egyedi kérelem mikénti elbírálására soha nem adtam." Szilvásy két éve azt vallotta: nem emlékszik, hogy Zuschlag valaha is megkereste volna azzal, hogy pozitívan bíráljon el egy pályázatot, de ha történt is ilyen, akkor a szakapparátushoz irányította.
 
Szilvásy azt mondta, hogy Zuschlaggal csak ismerősi viszonyban állt, és a vádlott nem kereste meg őt  a büntetőeljárás megindítása után azért, hogy befolyásolja az eljárást. Lados István, a Zuschlag-per másodrendű vádlottja viszont 2008 őszén azt vallotta, hogy Zuschlagék a vizsgálat elindulásakor Szilvásy György segítségében bíztak.

Szintén Szilvásyra nézve kellemetlen állításokat fogalmazott meg 2007 szeptemberében Topolánszky Ákos, a GYISM egykori kábítószerügyi helyettes államtitkára a HVG internetes kiadásának adott interjújában, amelyben arról beszélt: ő is találkozott nehezen megtagadható kérésekkel, amikor támogatások odaítéléséről kellett dönteni a tárcánál. Topolánszky az interjúban több fiatal szocialista politikust - köztük Zuschlag Jánost - úgy emlegetett, mint akik "folyamatosan jöttek-mentek a Hold utcában, körüldongták Szilvásy Györgyöt". Topolánszky arról is beszélt, hogy Szilvásy vezette be a közigazgatási kettős ellenőrzés rendszerét, ekkor jött létre a GYISM-ben a pályázati pénzek elosztásának "előzsűrije", amelyben Szilvásy legközelebbi munkatársai vettek részt.

A HVG-interjú megjelenése után Topolánszky azt állította, hogy Szilvásy - aki akkor a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő miniszter volt - "a hivatalos számáról, hivatalos minőségében" felhívta, hogy felszólítsa, vonja vissza az interjúban megjelent állításai. Szilvásy tagadta, hogy megfenyegette volna Topolánszkyt.

(A Zuschlag-per eddigi fejleményeiről, köztük Gyurcsány Ferenc múlt heti meghallgatásáról itt olvashat.)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK