Forrtak az indulatok Sajóbábonyban

Vágólapra másolva!
Az első hírekkel ellentétben a rendőrség és a sajóbábonyi polgármester szerint sem volt tömegverekedés, de az indulatok elszabadultak a borsodi településen, ahol helyi romák és Jobbik-szimpatizánsok kerültek egymással szembe a hétvégén. A konfliktus egy szombati Jobbik-gyűléssel kezdődött, de másnap durvult el a helyzet annyira, hogy a környék szinte összes rendőrét a településre kellett vezényelni. Hétfőn délután tudósítónk látta, amint egy roma férfit letartóztatnak, a rendőrök egy karóhoz erősített kést is lefoglaltak a házánál. A történtek miatt soron kívül összeül a kormány nemzetbiztonsági kabinetje.
Vágólapra másolva!

"Reggel már csend volt, csak a rendőrök igazoltatnak a településre vezető elágazásnál" - mondta egy névtelenséget kérő sajóbábonyi asszony az [origo]-nak hétfő reggel. Mint mondta, a zsáktelepülésre tartókat vizsgálják át, legalább 15-20 rendőr van jelenleg is a kereszteződésnél. Az utcán is rendőrségi mikrobuszokat látni, de egyébként már nyugalom van.

Az [origo] tudósítója szintén azt tapasztalta Sajóbábonyban, hogy a település kihalt, nyugodt. Sajóbábony előtt pár száz méterrel azonban tucatnyi rendőr áll, és ellenőrzi a forgalmat. Az egyik rendőr név nélkül elmondta, "szűrniük kell" az autósokat, azért posztolnak még az úton. A település belsejében is látni rendőröket, akik időnként megállítanak autókat.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajóbábonyt vasárnap este órákra lezárta a rendőrség, miután konfliktus támadt helyi romák és Jobbik-szimpatizánsok között. A Borsod Online vasárnap arról számolt be, hogy tömegverekedés tört ki a városban, legalább 40-50 ember esett egymásnak, azóta azonban a rendőrök és a helyiek is árnyalták a képet, és beszámolójuk alapján ugyan valóban éles konfliktus támadt a településen, de nem történt tömeges összecsapás. Az ugyanakkor egyértelművé vált, hogy a konfliktus összefüggésben van azzal, hogy szombaton lakossági fórumot tartott a Jobbik Magyarországért Mozgalom.

Az [origo] tudósítója megkérdezett több helyi romát is, akik többsége azt állította, nem volt részese a konfliktusnak. Tudósítónknak egyedül egy 15 év körüli roma fiú mondta azt, hogy részt vett az éjjeli csetepatéban, amely szerinte egy tíz perces verekedés volt. A fiú állítja, a gárdisták tomfákkal, a cigányok karókkal felfegyverkezve estek egymásnak. Tomfával felfegyverzett gárdistákat egy másik család tagjai is láttak, de egy névtelenséget kérő rendőr a helyszínen az [origo]-nak azt mondta, nem tud arról, hogy tomfával és karókkal küzdöttek volna az ellenfelek.

A szombati gyűléssel kezdődött

A település MSZP-s polgármestere, Nagy Imre az [origo] tudósítójának elmondta, hogy hétfőn délelőtt tartottak egy tisztázó beszélgetést, amelyen részt vett Szántó János helyi cigányvajda és Bencs Gábor, a Jobbik helyi vezetője. Nagy ennek alapján számolt be a konfliktusról, amely egy szombati Jobbik-rendezvénnyel kezdődött.

A gyűlés célja a helyi Jobbik-szervezet hivatalos megalakítása és tagok toborzása volt, a rendezvényt este hatkor kezdték meg. A helyszín a helyi művelődési központ volt, amelyben mintegy hatvanan tartózkodtak, de az épület előtt voltak még mintegy százan, akik a bíróság által jogerősen feloszlatott Magyar Gárda egyenruhájához hasonló öltözékben várakoztak - mondta a polgármester, aki szerint a Jobbik nem jelezte előre, hogy gárdisták is lesznek. Nagy szerint a Jobbik-vezető a tisztázó beszélgetésen azt mondta, hogy eredetileg a gárda vezetője is előadó lett volna, ezért az ő biztonságát garantálták volna a fekete ruhások, de végül ez a vezető nem jött el.

Nagy szerint a rendezvény idején a környéken összegyűlt 30-50 helyi roma. A polgármester szerint erről őt a helyi vajda értesítette, aki kérte, hogy békítsék ki a két csoportot. A romák azt kiabálták az épületnél álló fekete ruhásoknak, hogy "menjetek haza" - mondta az [origo] tudósítójának a Jobbik-rendezvénynek helyet adó művelődési központ igazgatója, Rusz László, aki állítása szerint a közelben tartózkodott az utcán.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Állítólag itt dolgozik az egyik megfenyegett nő

Ez után rendőrök érkeztek a helyszínre - a polgármester szerint mintegy húszan - és Rusz szerint hátrébb tolták a cigányokat. A szombat esti rendezvény így végül békésen zárult - mondta egybehangzóan a polgármester és a művelődési központ igazgatója.

A polgármester és a rendőrség beszámolójából is az derül ki, hogy a konfliktus vasárnap durvult el. Nagy Imre szerint a szombat esti rendezvény miatt ingerült romák felkerestek több olyan embert, akikről azt gyanították, hogy részt vettek a rendezvényen. Felkeresték a helyi Jobbik vezetőjét a lakásán, majd egy roma család felpofozott egy helyi MSZP-s önkormányzati képviselőt, mert azt hitték, hogy ő hívta a településre a gárdistákat - mondta a polgármester. Az állítólag megtámadott képviselő egy helyi boltban dolgozik, de sem ő, sem az üzlet munkatársai nem akartak nyilatkozni.

A polgármester szerint Bencs Gábor ezt követően hívta fel a gárdistákat, akik a város szélén kezdtek el gyülekezni. A cigányok erről tudomást szerezve botokkal, karókkal, villával felszerelkezve indultak el, és amikor az egyik gárdista be akart menni autójával a településre, akkor a kocsit baltával megütötték - mondta Nagy Imre, aki a helyszínre érkezve már csak azt látta, hogy a rendőrség lefoglalja a romák eszközeit. Sem a polgármester, sem a rendőrség nem tud arról, hogy az autóós incidensen kívül lett volna más erőszakos cselekmény. Nagy Imre szerint a vasárnapi fenyegetőzésekben és az autós támadásban 5-10 ember vett részt, ellenük a rendőrség eljárást indított.

A polgármester hozzátette, hogy a hétfő délelőtti megbeszélésen abban maradtak, hogy a jobbikosok addig nem hívják be a gárdát a településre, amíg a helyi cigány vezetők garantálják, hogy nem lesznek fenyegetőzések.

A rendőrség lezárta az utat

A rendőrség még vasárnap este lezárta a városba vezető utat, hogy megakadályozza a mindkét oldal segítségére igyekvők bejutását, a városhoz ugyanis - az MTI tudósítója szerint - az esti órákban több mint száz férfi és nő érkezett, akik közül sokan a bíróság által jogerősen feloszlatott Magyar Gárda egyenruháját viselték. Ugyanakkor a város szélén legalább száz helybeli roma is gyülekezett egy máglya mellett.

A Borsod megyei rendőrségi szóvivő az MTI-nek reggel elmondta: éjfél után a demonstráló csoportosulás elhagyta a település határát, és a szintén gyülekező helyi lakosok is hazatértek, éjjel atrocitás nem történt. Ezt megerősítette az [origo]-nak név nélkül nyilatkozó, Sajóbábonyban szolgálatot teljesítő rendőr is, aki szerint csupán annyi történt, hogy "megrongáltak egy autót a helyiek", akik körülbelül negyvenen lehettek. Tudósítónk kérdésére elmondta, hogy a megjelenteken nem volt a feloszlatott Magyar Gárdára utaló jel, bár többen "militarista" ruhában érkeztek.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Nagy Imre sajóbábonyi polgármester (jobbra) intézkedik. Kattintson a képre!

Nagy Imre az előzményekről az MTV-n azt mondta, már fél éve nyugalom volt, amikor a múlt héten a Jobbik helyi szervezetének vezetője megkereste azzal, hogy ha nem akarjuk, hogy felvonuljanak, akkor biztosítsunk termet a számukra. Hozzátette, semmi kifogásuk nem volt ez ellen, hiszen bármilyen hasonló rendezvényre bérbe adják a termet.

Botra kötözött kés

Hétfőn délután a rendőrség tudósítónk szeme láttára tartóztatott le egy férfit a többségében romák által lakott negyedben A roma férfi néhány perccel korábban azt állította az [origo]-nak, hogy nem volt részese a vasárnapi konfliktusnak, de azt látta, hogy az utca végén csuklyában álltak a gárdisták.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

A férfi házát néhány perccel később rendőrök rohamozták meg, majd bilincsbe verve elvitték. Egy névtelenséget kérő rendőr tudósítónknak megerősítette, hogy azért fogták el a férfit, mert részt vett a konfliktusban. A ház előtti árokban egy botot találtak a rendőrök, amelynek a végére egy 10-15 centiméteres pengéjű kést erősítettek, de lefoglaltak egy kisbaltát is. A ház mellett tűzrakás friss helyére figyeltek fel, azt feltételezik, hogy néhány bizonyítékot égethettek el ott - mondta a rendőr. A helyszínelés közben a letartóztatott férfi rokonai - mintegy hét-nyolc ember - a verandán várakoztak - jelentette tudósítónk.


Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn este közölte az MTI-vel, hogy az erőszakos cselekmények miatt a rendőrség közösség tagja elleni erőszak bűntett, testi sértés, valamint zaklatás bűncselekményének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, egy embert vettek őrizetbe vettek, három gyanúsított szabadlábon védekezik.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Botra erősített kést találtak a rendőrök egy híd alatt. Kattintson a képre!

Aggódik a miskolci polgármester

Aggódó nyilatkozatot tett az ügyben a közeli Miskolc polgármestere, Káli Sándor. "Még elképzelni sem tudom, mi van akkor, ha Miskolcon is rendőrre lett volna szükség" - hangsúlyozta Káli, utalva arra, hogy a környék szinte összes rendőrét lekötötték a sajóbábonyi történések. A szocialista Káli szerint a minisztériumi ígéretekből egyelőre nem lett semmi: Miskolcon továbbra is 80-100 rendőr hiányzik az utcákról.

Az országgyűlési képviselő Káli Sándor úgy fogalmazott: "Ébresztő, Magyarország! Tessék észrevenni, hogy így nem választásra, hanem egyre hevesebb összecsapásokra és polgárháborús állapotokra készül az ország. Ez a feszült helyzet nem tartható így tovább." Káli Sándor szerint már nem elég riogatni sem az országot, meg kell kezdeni a munkát, mivel se etnikai villongásokra, se rasszista válaszokra nincs szüksége Magyarországnak, miközben most a végletek között vergődünk.

Összeül a Nemzetbiztonsági Kabinet

A Jobbik kedden sajtótájékoztatót tart Sajóbábonyban, a Polgármesteri Hivatal előtt. A közlemény szerint "a helyi kisebbség által elkövetett támadássorozattal kapcsolatban és a kialakult helyzet rendkívüli súlyosságára való tekintettel" Vona Gábor, a Jobbik elnöke és Kiss Róbert - akit a közlemény az úgynevezett Új Magyar Gárda Mozgalom országos főkapitányaként jelöl meg - vesz részt az eseményen.

A Jobbik bemutatta, mire lehet számítani tőle a következő hónapokban - közölte az MDF, amely szerint a sajóbábonyi rendbontásért egyértelműen a Jobbikot terheli a legnagyobb felelősség. A párt hétfő reggeli közleménye szerint a Jobbik mellett felelős az MSZP és a Fidesz is, előbbi, "mert nem erősítette meg a rendőrséget", az ellenzéki párt pedig, amiért éveken keresztül hisztériát keltett.

Juhász Gábor titkosszolgálati miniszter a történtek miatt soron kívül összehívta a Nemzetbiztonsági Kabinetet - közölte a kormányszóvivő. Az ülés célja a "további tájékozódás" és az "esetleges összehangolt kormányzati intézkedések meghozatala". A kormányszóvivő a közleményben elítélte, hogy a kisebbségi lakosság provokálását, egyben azt is, hogy a fenyegetettek "ellen-erőszakkal" válaszoljanak.