Meghúzta a parlament a képviselői költségtérítés felső határát

Vágólapra másolva!
Megszavazta a parlament a képviselői költségtérítési rendszer átalakításáról szóló módosító indítványt. A júniusban elfogadott jogszabály célja a képviselői jövedelmek csökkentése lett volna, egy rejtélyes módosító indítvány azonban jelentősen megdobta több politikus fizetését. A Göndör István MSZP-s frakcióvezető-helyettes által benyújtott módosító javaslat plafont szab az általa kitalált választókerületi pótléknak.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés hétfőn megszavazta a képviselői költségtérítésekről szóló törvény módosítását. A jogszabály móódosítását 334 képviselő támogatta, három (a szocialista Steiner Pál és Baja Ferenc, illetve a független Katona Kálmán) nemmel szavazott, 11-en (nyolc SZDSZ-es képviselő, Dávid Ibolya MDF-elnök és Petkó András független képviselő, illetve a fideszes Fehérvári Tamás) pedig tartózkodtak.

Az Országgyűlés június 29-én fogadta el - Göndör István MSZP-s frakcióvezető-helyettes előterjesztésére - az "egyes képviselői juttatások és kedvezmények megszüntetéséről" szóló törvényt, megelőzve ezzel a Seres Mária által a képviselői költségtérítésekről kezdeményezett népszavazást (az Alkotmánybíróság döntéséről itt olvashat). A jogszabály - amelyet csaknem egyhangúan, 341 igen, 19 nem és 1 tartózkodás mellett fogadtak el - január 1-től lép hatályba, és úgy oldaná meg a problémát, hogy megszünteti a költségtérítést, és bevezeti helyette a választókerületi pótlékot (a törvényről részletesen itt olvashat).

A törvényjavaslathoz június 15-én a mentelmi és összeférhetetlenségi bizottság benyújtott egy módosító indítványt, amely szerint a választókerületi pótlékot - amelynek mértéke a költségtérítéshez hasonlóan a választókerület és Budapest közötti távolságtól függ - nem a képviselői alapdíj (jelenleg 231 900 forint), hanem a tiszteletdíj alapján kell kiszámolni. Ez utóbbi magában foglalja a bizottsági tagságért, parlamenti tisztségért (jegyző, alelnök, elnök) vagy frakcióvezetői posztért járó pótdíjakat is.

Ez néhány képviselő esetében jelentős növekedést okoz: az Országgyűlés alelnökei esetében például a 231 ezer forintos alapdíjhoz további 417 ezer forintos pótdíj járul, így a választókerületi pótlékot 648 ezer forintos tiszteletdíj után kellene kiszámolni. Ha például az alelnök budapesti, akkor eddig az alapdíj 70 százalékának megfelelő költségtérítést, 162 ezer forintot kapott, míg az új törvény szerint a tiszteletdíjának 60 százaléka járna neki választókerületi pótlékként, ami 388 ezer forint.

A szintén Göndör által benyújtott módosító indítvány úgy változtatja meg a saját maga által benyújtott törvényt, hogy a választókerületi pótlék kiszámításánál legfeljebb az alapdíj kétszeresét (vagyis jelenleg 463 800 forintot) lehetne figyelembe venni. Az előző példa szerint tehát az Országgyűlés budapesti alelnökének választókerületi pótlékát 648 ezer forint helyett 463 ezer forint 60 százalékában, 277 ezer forintban kellene megállapítani.

Azt korábban sem Göndör, sem a bizottság szocialista elnöke, Géczi József Alajos nem árulta el, hogy ki kezdeményezte a júniusi módosítást. Göndör csak annyit mondott, több képviselő is megfogalmazta félelmeit, hogy a változtatás jelentős jövedelemcsökkentést okozna. Ezt azonban nem mondták ki nyíltan, és a házszabály szerint már az előterjesztő sem nyújthatott be módosító indítványt, ezért lett az bizottsági kezdeményezés. Göndör már akkor ígéretet tett rá, hogy ősszel kijavítják a jogszabályt.