MSZP-s politikussal civakodott Pörzse Sándor

Vágólapra másolva!
Nádas Zsolt, Szigetmonostor alpolgármestere szerint egy helyi étteremben inzultálta, majd kétszer is megütötte pénteken este Pörzse Sándor, az Echo tv munkatársa . Pörzse szerint "éttermi szóváltás" és nem verekedés történt közte és az alpolgármester között. A televíziós műsorvezető fontolgatja, hogy rágalmazásért feljelenti Nádas Zsoltot, Nádas még nem döntötte el, tesz-e feljelentést.
Vágólapra másolva!

Szóváltásba keveredett egymással egy szigetmonostori étteremben Pörzse Sándor tévés, és Nádas Zsolt, helyi alpolgármester. Nádas szerint a konfliktus oka egy, a gárdáról tett megjegyzés volt. Nádas Zsolt szerint az asztaltársaságukban ülő egyik hölgy azt mondta, hogy szem- és fültanúja volt, amint egy, az étterem felé tartó járművön utazó gárdista a megjelenésével, viselkedésével, szavaival megfélemlítette a környezetében lévő embereket.

Nádas szerint Pörzse Sándor, aki saját társaságával a mellettük lévő asztalnál ült, a gárdista szót meghallva felugrott és kikérte magának, hogy provokálják, mert mint mondta, "itt mindenki tudja, hogy ő gárdista". Nádas szerint ezután szóváltásba keveredtek és a tévés két ütést mért rá.

Pörzse szerint teljesen másképp történt az eset: szombaton az MTI-nek azt mondta, hogy a szocialista politikus - és az MTI-nek a hírt megerősítő Tóth Imre, az MSZP XV. kerületi szervezetének elnöke - állításának a fele sem igaz. Mint mondta, családjával vacsorázott az étteremben, és a mellettük ülő "italozó" asztaltársaság - akikről azt sem tudta, kik lehetnek -, személyesen őt provokálták és a gárdistákra tettek megjegyzéseket. A műsorvezető azt mondta, a gárdistákat szidalmazva "bukott polgármesternek" és "műsorvezetőnek" nevezték, tehát tudták, hogy ki ő.

Pörzse a provokáció miatt átszólt az asztalhoz, majd odament, és a férfi fülébe súgta, hogy fejezze be, mert a gárdistázás kellemetlenül érinti, ugyanis ő gárdaalapító - mondta a műsorvezető. Ezután alakult ki közöttük dulakodás.

Nádas szerint Pörzse ugyanakkor visszautasította békülési ajánlatát, helyette folyamatosan gúnyolta, szidalmazta őt, és megjegyezte: örülj, hogy ennyivel megúsztad! Nádas szerint a dulakodás miatt a szája is vérzett.

Pörzse azt mondta, "szemenszedett hazugság", az állítás, amely szerint Nádasnak vérzett a szája, ugyanis sem az arcához, sem a testéhez nem ért hozzá. Arra a kérdésre, hogy megütötte-e az alpolgármestert, úgy válaszolt: "mit nevezünk ütésnek? Ha egy gyerek kap egy tockost, az ütés? Ha az az ütés, hogy az arcához hozzáértem és vérzett, akkor nem ütöttem meg."

Pörzse azt mondta, hogy az alpolgármesterhez hasonlóan vele is voltak szemtanúk, és fontolgatja, hogy rágalmazásért feljelentést tesz Nádas Zsolt ellen. Az alpolgármester még nem döntötte el, hogy tesz-e feljelentését. Mint az MTI-nek mondta, a vérző szája kevésbé zavarta, sokkal inkább az elszenvedett erkölcsi kár miatt háborodott fel.