H1N1: Iskolabezárás Szarvason és kórházi látogatási tilalom Szabolcsban

Újabb intézményeket zárnak be az újinfluenza miatt, ezúttal egy szarvasi általános iskolában rendeltek el tanítási szünetet, a Szatmár-Beregi Kórházban pedig hétfőtől látogatási tilalmat vezetnek be.

Tanítási szünetet rendeltek el Szarvason, a Fő téri általános iskolában, mert két diák H1N1-tesztje pozitív lett - közölte az ÁNTSZ regionális tiszti főorvosa szombaton. A 350 fős általános iskolában péntekre 42 százalékosra emelkedett a hiányzók aránya, és a megbetegedett gyerekektől korában levett minta alapján két diáknál is kimutatták az új vírus jelenlétét.

Az ÁNTSZ kistérségi vezetője és Szarvas jegyzője ezért úgy döntöttek, hogy jövő hét szerdáig tanítási szünetet rendelnek el az intézményben. Ez idő alatt az iskolát fertőtlenítővel kitakarítják - tette hozzá Mucsi Gyula.

A járványos méretűvé vált influenzás megbetegedések miatt hétfőtől látogatási tilalmat vezetnek be a Szatmár-Beregi Kórházban is - közölte a gyógyintézetet működtető, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Közgyűlés által alapított térségi Egészségügyi Szervezési és Szolgáltató Holding Nonprofit Zrt. közleményben szombaton az MTI-vel.

A súlyponti intézetként működő Szatmár-Beregi Kórház mindkét telephelyén, Fehérgyarmaton és Vásárosnaményban egyaránt tilos lesz hétfőtől a betegek látogatása. A beteglátogatási tilalom elrendelése határozatlan időre szól, a járvány megszűnéséig tart majd. Szabolcsban az országos átlagnál többen betegedtek meg influenzában, az epidemiológiai központ 45. heti jelentése szerint ezer lakosra 188 fertőzött jut.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK