Ügyésszel vizsgáltatná a rádiópályázatot az ORTT távozó elnöke

2009.11.23. 12:26

A legfőbb ügyészhez fordult a két országos kereskedelmi rádiófrekvenciára kiírt pályázat miatt Majtényi László, az ORTT távozó elnöke, mert törvénysértőnek tartja az eljárást. A pályázat azzal zárult, hogy a Sláger és a Danubius Rádió frekvenciáit két új rádió vette át, de Majtényi szerint a velük megkötött műsorszolgáltatási szerződés a pályáztatás hibái miatt jogsértő. Bajnai Gordon kormányfő hétfőn azt mondta, tisztázni kell a pályáztatás kérdését, ezért támogatja, hogy parlamenti vizsgálóbizottság alakuljon az ügyben.

Kovács Tamás legfőbb ügyészhez fordult Majtényi László, az ORTT november végén távozó elnöke, mert szerinte törvénysértő volt az országos kereskedelmi rádiók frekvenciapályázata. Majtényi a pályáztatás miatt törvényességi vizsgálatot és ügyészi intézkedést kezdeményezett.

Az ORTT elnöke - aki a pályáztatás miatt mondott le november elején - a médiatörvényre, illetve az ügyészségi törvény rendelkezéseire alapozza kezdeményezését. Szerinte ügyészi intézkedésre van szükség a törvénysértő módon megkötött műsorszolgáltatási szerződések miatt.

A Sláger és a Danubius műsorszolgáltatási szerződése november 18-án járt le. Az ORTT által a két kereskedelmi frekvenciára kiírt pályázaton mindkét cég elindult, de a médiahatóság - az MSZP, a Fidesz és a KDNP által delegált tagok szavazatával - október 28-án két új céget hirdetett ki győztesként: a Danubius frekvenciáját az Advenio kapta, a Slágerét az FM1 konzorcium (A pályáztatásról szóló összefoglalónkat itt elolvashatja).

A Danubius helyén november 19-től így a Class Rádió, a Sláger által addig használt hullámhosszon pedig a Neo FM szólalhatott meg. A pályáztatás módját többször is bíráló Majtényi a döntést követően lemondott, a két nyertessel november elején aláírták a műsorszolgáltatási szerződést.

Bajnai is tisztázná az ügyet

Bajnai Gordon miniszterelnök közben hétfőn bejelentette, hogy támogatja azt az SZDSZ-es javaslatot, miszerint parlamenti vizsgálóbizottságot kell felállítani a rádiók frekvenciapályázatának ügyében. A kormányfő - miután egyeztetett az SZDSZ parlamenti frakciójával- azt mondta, ebben az ügyben is tiszta vizet kell önteni a pohárba. A vizsgálóbizottság ötletét korábban Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője javasolta, de a többi parlamenti párt támogatásának hiányában nem született döntés róla.

KAPCSOLÓDÓ CIKK