Mesterházy az MSZP kormányfőjelöltje

Vágólapra másolva!
Mesterházy Attila frakcióvezetőt szeretné miniszterelnök-jelöltnek az MSZP a 2010-es országgyűlési választásokon - így döntött kedden a MSZP. Először a megyei elnökök voksoltak, akiknek döntő többsége Mesterházy mellé állt. Felmerült Kovács László uniós biztos jelölése is, de őt kevesen támogatták.
Vágólapra másolva!

Mesterházy Attila frakcióvezető lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje a 2010-es parlamenti választásokon - jelentette be Lendvai Ildikó pártelnök kedden délután. Mesterházy a bejelentést követő sajtótájékoztatón jelezte, hogy a jelölést a párt szombaton összeülő választmányának és a december 12-ére összehívott pártkongresszusnak is meg kell erősítenie, és azután válik váglegessé.

Kijelentette: bízik benne, hogy képes a bizonytalan, egyelőre hezitáló szavazókat és a centrumot megszólítani. "Küzdő típus vagyok, aki az utolsó pillanatig harcol a célért és az igazáért" - mondta Mesterházy, aki szerint 110 százalékos erőbedobásra van ahhoz szükség, hogy az MSZP sikeresen tudjon szerepelni a 2010-es választáson. Azt mondta, hogy kemény ellenfele, de nem ellensége lesz a demokratikus jobboldalnak, viszont kérlelhetetlen lesz a szélsőjobbal szemben.

Lendvai Ildikó a bejelentés után közölte: a választmánynak olyan jelöltet javasolnak, aki "a jövő embere", aki hosszabb távra is a magyar baloldal meghatározó személyisége lehet. Azt mondta, olyan jelöltet javasolnak, aki a fiatal politikus generáció tagja, de már hosszabb ideje bizonyított a párt legfelső vezetésében is. A pártelnök szerint Mesterházy egyszerre képviseli a folytonosságot és a megújulást; jól ismeri a párt életét Budapesten és vidéken, becsülik a baloldalon, de demokratikus elkötelezettsége miatt tisztelik a pártbázison túl is.

A politikus jelölését támogatta a párt megyei elnökeinek többsége is kedd délelőtti ülésükön. A jelöltről szóló keddi tanácskozássorozat első lépéseként ugyanis az elnökség tagjai a megyei elnökökkel vitatták meg, kivel vágnának neki a 2010-es választásoknak. Több szocialista forrásunk is megerősítette, hogy a megyei elnökök döntő többsége Mesterházyra szavazott, elenyésző számú voksot kapott Kovács László távozó uniós biztos.

Nézze meg a bejelentésről készült videónkat!

Kompromisszumkereső, aki összetartotta a frakciót

Mesterházy jelöltségéről napok óta egyre több hír jelenik meg, hétfőn több vezető szocialista politikus is azt mondta az [origo]-nak, hogy a jelölt valószínűleg ő lesz. Ezt azzal indokolták, hogy "neki van a legkevesebb ellensége", kompromisszumkereső alkat. Így mivel egyforma távolságra helyezkedik el a párt különböző érdekcsoportjai, platformjai között, nem veszélyes a párton belüli erőegyensúlyra.

Mellette szólt az is, hogy mióta tavasszal frakcióvezetővé választották, képes a meglehetősen heterogén összetételű frakció összetartására, és sikerült biztosítania az együttműködést a kisebbségben kormányzó MSZP és a kormányból kilépő SZDSZ frakciója között is. (Itt olvashat részletesebben arról, mit mérlegelhettek a jelölt kiválasztásakor.)

Bajnai Gordon miniszterelnök kedd este bejelentette: üdvözli és támogatja Mesterházy jelölését. Bajnai szerint a politikus már bebizonyította alkalmasságát, hiszen az elmúlt fél évben a kormányfő egyik legszorosabb szövetségese volt a válságkezelő program végig vitelében. Mesterházy Attilának döntő szerepe van abban, hogy minden korábbi évhez képest hamarabb lehet szavazni a költségvetésről, vezetésével a frakció döntő szerepet játszott abban, hogy Magyarország kilábalhat a gazdasági válságból - fogalmazott a kormányfő, aki határozott, erőskezű vezetőként jellemezte az MSZP jelöltjét.

A Fidesz szerint Mesterházy jelölésével az eddigi menetrendet folytatja az MSZP: "tovább folytatódik, újra támad a Gyurcsány-Bajnai-korszak" - kommentálta a keddi döntést Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője. Szijjártó szerint Mesterházy Attila, az MSZP jelenlegi parlamenti frakcióvezetője egyet jelent a múlttal és a megszorításokkal: Mesterházy Attila korábban Gyurcsány Ferenc helyetteseként dolgozott az ifjúsági és sportminisztériumban, jelölése pedig azt mutatja, hogy az MSZP Gyurcsány Ferenc volt kormányfő hatalomba való visszatérését próbálja előkészíteni - mondta.

Egyetemről a politikába

Mesterházy 2001-ben tűnt fel a nyilvánosság előtt mint Medgyessy Péter, akkori miniszterelnök-jelölt tanácsadó testületének, a Tízek Társaságának tagja, pedig már rögtön a közgazdasági egyetem elvégzése után elkezdett a politikában forgolódni: 1997-1998-ban osztályvezető volt a miniszterelnöki kabinetirodán, ahol önéletrajza szerint EU-integrációs és gazdasági háttérelemzéseket készített Horn Gyula kormányfő számára.

1999-ben részt vett a Fiatal Baloldal megalakításában, aminek két évig elnökségi tagja volt. 2001-ben hozta létre az MSZP-n belül a Harmadik Hullám Platformot, aminek ma is elnöke. Az MSZP 2002-es választási győzelme után Mesterházy politikai államtitkári posztot kapott a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumban, ahol 2003 májusától Gyurcsány Ferenc későbbi miniszterelnök lett a főnöke.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Mesterházy a második Gyurcsány-kormányban már nem kapott posztot, viszont frakcióvezető-helyettes lett, illetve az MSZP elnökségének tagja maradt. Bár a nyilvánosság előtt támogatta a Gyurcsány-kormányt, a háttérben állítólag rendszeresen voltak konfliktusai a kormányfővel. Neve, Gyurcsány idén márciusi lemondása után, lehetséges pártelnökként is felmerült, de végül kompromisszum jött létre: Lendvai Ildikó lett a pártelnök, aki egy háromfős ügyvezető testület tagjaként maga mellé vette a jelöltségtől visszalépett Kiss Pétert és Szekeres Imrét, maga helyett pedig Mesterházyt ajánlotta a frakcióvezetői posztra. (Mesterházy Attila eddig pályafutásáról szóló cikkünket itt olvashatja el.)