Marokkói férfi pecsétjével is hamisíthattak Zuschlagék

Vágólapra másolva!
Egy tanú szerint a Zuschlag-perben érintettek egy marokkói hátterű cég bélyegzőjét is felhasználták, hogy számlákat hamisítsanak. Zuschlag János egykori MSZP-s képviselőt és tizenöt társát nagy értékű csalással vádolják.
Vágólapra másolva!

Egy utazási irodát működtető tanú szerint egy marokkói állampolgár Magyarországon működő cégének a bélyegzőjét is felhasználták azokon a hamisított számlákon, amelyeket a Zuschlag Jánoshoz köthető civil szervezetek pályázaton nyert pénzeinek az elszámolásához csatoltak. A számlák oktatási tevékenységről, irodai szolgáltatásról, szállásadásról és egyéb szolgáltatások teljesítéséről szóltak.

A tanú a Bács-Kiskun megyei bíróságon tartott tárgyaláson azt mondta, az ő - felszámolás alatt álló - utazási irodájának nincs köze a számlákhoz. A számlákon kiállítóként egy Kovács László nevű személy szerepelt, a tanú azt mondta, ilyen nevű munkatársa nem volt. Az nem derült ki a tárgyaláson, hogy felhasználója hogyan jutott a bélyegzőhöz.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. Zuschlag János, aki az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke volt, 2007. szeptember 21-étől előzetes letartóztatásban van.

Itt mindent megtalál a Zuschlag-perről!