Leszavazta a BKV-jegyek drágítását egy fővárosi bizottság

Szembefordult a BKV tarifaemelési tervével a főváros illetékes bizottsága, amely áremelés helyett a bliccelők elleni fellépést ajánlja a közlekedési társaság figyelmébe. A fővárosi közgyűlés csütörtökön szavaz arról, hogy nőjenek-e a BKV árai 2010-ben: idén már kétszer volt áremelés, és a megosztottság miatt egyelőre nem lehet tudni, hogy végül átmegy-e a javaslat.

Elutasította a BKV tarifáinak 4 százalékos emelését a fővárosi önkormányzat városüzemeltetési bizottsága - mondta Lakos Imre bizottsági elnök a testület szerdai ülése után. A bizottság ezért csütörtökön azt javasolja a közgyűlésnek, hogy ne változtassanak a jegy- és bérletárakon.

A múlt héten Horváth Csaba korábbi szocialista főpolgármester-helyettes és szabad demokrata kollégája, Ikvai-Szabó Imre még 4 százalékos átlagos tarifaemelést javasolt 2010-re. A városüzemeltetési bizottság szerint azonban a BKV-nak a bliccelők hatékonyabb kiszűrésével kellene összeszednie a néhány százmilliós többletbevételt, nem a jegyárak emelésével.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a közgyűlés az áremelés mellett, vagy az ellen szavaz csütörtökön, Lakos szerint azonban MSZP-s képviselők is támogatják az emelést elutasító módosítást. Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivője az ülést követően azt mondta: a bizottság belátta, hogy a 4 százalékos emelés a BKV bevételeit csak 0,6 százalékkal növelné, és nőne a bliccelők száma is. A VEKE már korábban is felemelte a szavát a tarifaemelés ellen, emlékeztetve, hogy a BKV jegy-és bérletárait 2009-ben két alkalommal emelték.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK