Elvezették a terézvárosi ülésről a Gárda-ruhás jobbikost

Vágólapra másolva!
Kiengedték a VI. kerületi rendőrkapitányságról Gyenge Zsolt önkormányzati képviselőt, akit rendőrök vezettek ki a terézvárosi közgyűlés üléséről csütörtök délelőtt, mert a betiltott Magyar Gárda egyenruháját viselte. A politikus ellen eljárást indítottak, de határozat nem született, mert a rendőrség több kérdésben is állásfoglalást kér az ügyészségtől.
Vágólapra másolva!

A betiltott Magyar Gárda egyenruhájában jelent meg a terézvárosi képviselő-testület csütörtöki ülésén Gyenge Zsolt, a Jobbik színeiben politizáló képviselő, akit rendőrök vezettek el az ülésről - közölte a VI. kerületi önkormányzat.

Verók István polgármester az ülés megkezdésekor felszólította a képviselőt, hogy változtasson az öltözetén vagy hagyja el a termet, és miután Gyenge megtagadta ezt, a polgármester felfüggesztette az ülést, és azonnal értesítette a kerületi kapitányságot. A képviselőt a kiérkező rendőrök vezették el a polgármesteri hivatal épületéből, majd a testület egyórás szünet után folytatta munkáját - áll a közleményben.

Nem bilincselték meg, kikísérték, atrocitás nem történt, az egyenruhások korrekten végezték feladatukat - mondta a Független Hírügynökségnek Gyenge. Mint mondta, a csütörtöktől érvényes rendeletmódosításra akarta felhívni a figyelmet, ezért ment gárdista ruhában az ülésre.

Szerinte "a Magyar Gárda becsületes emberek gyűjtőhelye", és alkotmányellenes bármilyen rendeletet hozni működésükkel kapcsolatban. Mint a FÜHI-nek mondta, miközben a Magyar Gárda eddig semmiféle bűncselekményt nem követett el, addig Terézvárosban "az MSZP-frakció nagy része bűnügyi szempontból gyanúsítható személy, és ezek az ügyek arra vezethetők vissza, hogy főként izraeli érdekeltségű cégeknek kiárusították a terézvárosi vagyont".

Verók István polgármester korábban azt nyilatkozta, hogy a jobbikos képviselő provokációja elfogadhatatlan, hiszen több más képviselőnek - családi érintettségük miatt - kellemetlen volt szembesülni a fasiszta rémtetteket felidéző egyenruha képviselte eszmékkel. Gyenge Zsolt erre úgy reagált, hogy semmilyen tudomása nincs arról, hogy egy árpádsávos zászló és egy fekete alapon fehér oroszlán micsoda fasztia rémtettekre emlékeztetheti a testület bizonyos tagjait.

Eljárás indult az ügyben

Elmondása szerint a rendőrség eljárást indított ügyében, a csütörtöktől életbe lépett rendeletmódosításra hivatkoztak, de határozot nem született. A rendőrség először állásfoglalást kér az ügyészségtől arról, pontosan mi számít gárdista egyenruhának, illetve a képviselő-testület ülése nyilvános rendezvénynek minősül-e.

Gyenge Zsolt azt is mondta, hogy a következő ülésre tervei szerint fehér ingben és fekete mellényben megy, hátán egy "Lendvai Ildikó-matricával", így akar tiltakozni a rendeletmódosítás ellen.

Csütörtöktől ötvenezer forintos pénzbírságot is kaphat az, aki betiltott szervezet, például a Magyar Gárda egyenruháját hordja. A szabálysértésekről szóló kormányrendeletet egy hete módosították, miután néhány nappal korábban a Borsod megyei Sajóbábonyban összetűzés volt a Jobbik lakossági fórumára látogató gárdisták és a helyi cigány kisebbség között.

Gyengéről 2006-ban - még a fideszes kerületi önkormányzati képviselőként - SS-egyenruhás fotók jelentek meg a Blikkben. Gyenge akkor a lapnak elismerte, hogy ő látható a képen. Mint mondta, nem viccből vette fel a ruhát, hanem azért, mert vonzódik a második világháborús relikviákhoz.