Polgármestert választanak Krasznokvajdán

Vágólapra másolva!
Két időközi választást tartanak az országban vasárnap. Krasznokvajdán a község új polgármesterét választják meg, Budapest XVI. kerületében egy önkormányzati képviselő halála miatt megüresedő helyet kell betölteni.
Vágólapra másolva!

Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Krasznokvajdán. A község polgármesterének idén szűnt meg a jogviszonya, mivel a tisztségével összefüggő bűncselekmény miatt a bíróság hat hónap börtönbüntetésre ítélte, a végrehajtást két évre felfüggesztve.

Az időközi választáson három független jelölt indul: Bujnóczki Sándor, a korábbi polgármester, a jelenlegi alpolgármester, Csizmadia Károly és Zupcsán András helyi lakos.

A Magyar Nemzet szeptember 9-én azt írta: a rendelkezésünkre bocsátott vádiratból kiderült, hogy Bujnóczki Sándort okirat hamisításért, társtettesként elkövetett csalásért és hivatali visszaélésért vonták felelősségre, ugyanakkor a közügyek gyakorlásától nem tiltották el.

A főváros XVI. kerületében időközi önkormányzati képviselőválasztást tartanak vasárnap. Az időközi választást az egyik képviselő halála miatt kellett kiírnia a helyi választási bizottságnak. A mandátumért négyen versengenek.