Meghalt az egyik H1N1-es kismama

Vágólapra másolva!
Meghalt az egyik kismama, akit Budapesten kezeltek intenzív osztályon H1N1 gyanújával - közölte a Semmelweis Egyetem kórháza. Budapesten még egy újinfluenzás kismamát ápolnak, és Győrben és Szegeden is kórházban van egy terhes nő.
Vágólapra másolva!

Meghalt kedd reggel az a hat hónapos terhes kismama, akit az új típusú influenza gyanújával csütörtök óta kezeltek Budapesten, a Semmelweis Egyetem (SE) kórházában. Az SE korábban azt közölte, a kismamánál péntek délután életmentő beavatkozást hajtottak végre, úgynevezett külső oxigenizátorra kapcsolták. Vasárnap este levették a különleges lélegeztető gépről. Állapota ennek ellenére életveszélyes maradt, mert Gál János, az intenzív terápiás klinika vezetője szerint a tüdeje után a szívét és a veséjét is megtámadta a vírus.

Az SE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikáján fekvő másik kismama állapota továbbra is súlyos, életveszélyes - közölte az SE kedden. A 21 hetes terhes nőről vasárnap még azt közölte a kórház, hogy továbbra is gépi lélegeztetésre szorul, de állapota észrevehetően javul.

Válságos állapotban van egy, a győri kórházban kezelt kismama is, aki szintén H1N1 gyanújával vittek az intenzív osztályra. A 21 éves nőt jelenleg lélegeztetőgépre kapcsolva ápolják, előzőleg a kórház fertőző osztályán kezelték tüdőgyulladással és légzési nehézségekkel.

Rajtuk kívül egy negyedik kismama is súlyos állapotban, lélegeztetőgépen van, őt már hetek óta kezelik a Szegedi Tudományegyetem Belgyógyászati Klinikájának intenzív osztályán. Róla csak annyit lehet tudni, hogy lélegeztetőgépen, mélyaltatásban tartják.

A H1N1-ről szóló összes cikkünket itt megtalálja.