Orbán barátkozik a kínai kommunistákkal

2009.12.02. 15:28

A Kínai Kommunista Párttal építi a kapcsolatokat Pekingben Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, aki nemrég az orosz kormányzó párt kongresszusát is felkereste. Az ellenzéki pártvezető azt mondta, erősíteni szeretné a kínai-magyar kapcsolatokat, és támogatja az ázsiai ország részvételét a magyar gazdaság építésében.

Hivatalosan felvette a pártközi kapcsolatokat a Kínai Kommunista Párttal (KKP) Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerdán Pekingben, ahol fogadta őt Hszi Csin-ping (Xi Jinping), a KKP központi bizottsága politikai bizottsága állandó bizottságának tagja, kínai alelnök - jelentette a pekingi rádió.

A Kínai Nemzetközi Rádió beszámolója szerint a kínai pártvezető arról beszélt: "a Kínai Kommunista Párt kész a pártközi cserekapcsolatok négy alapelve - az önállóság és a függetlenség, a teljes egyenlőség, az egymás tiszteletben tartása, valamint az egymás ügyeibe való be nem avatkozás - alapján felvenni és fejleszteni a baráti, pártközi cserekapcsolatot minden fontos magyar párttal, beleértve a Fideszt is".

A látogatás nyilvánvaóan része a jövő tavasszal esedékes parlamenti választás esélyesének tartott Fidesz kormányzati felkészülésének. Orbán másfél hete ellátogatott egy másik nagyhatalom, Oroszország kormányzó pártjának kongresszusára is.

A kínai rádió szerint Orbán Viktor pekingi látogatása legfontosabb eredményének nevezte, hogy a két párt felvette egymással a kapcsolatot. A Fidesz átfogóan hozzá kíván járulni a magyar-kínai baráti együttműködéshez minden területen, a kölcsönös tisztelet és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás alapján, úgy, hogy a felek érvényesítik a kormányok között megkötött politikai megállapodásokat - mondta a pártelnök. Hozzátette, pártja támogatja Kína közreműködését a magyar gazdaság építésében.

A kínai központi televízió helyi idő szerint szerda esti híradójában tudósítást közölt Orbán Viktor látogatásáról, a riportban a delegáció tagjai között látható volt Demján Sándor, Magyarország egyik legismertebb vállalkozója, és Bartha Ferenc, az MNB volt elnöke is.

Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője kedden jelentette be, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Kínába utazott, ahol gazdasági kapcsolatokról tárgyal a kereskedelmi minisztériumban, a külügyminisztériumban, az energiaügyi hivatalban és a vasútügyi minisztériumban. Orbán Viktor csütörtökön fejezi be hivatalos pekingi programját.

KAPCSOLÓDÓ CIKK