Marják egymást a cigánytelepek lakói

2009.12.05. 8:08

Ha bejön valami kis pénz, van csoki, chips, rágó, ha pedig elfogyott, akkor nincs mit enni, marad a panaszkodás, mert ez az egyetlen dolog, amiről úgy érzik, hogy segíti a túlélést. Akinek kicsit is jobban megy, azt kigúnyolják, rosszabb esetben meglopják, hogy helyreállítsák a világképüket. A fiatalok egyre dühösebbek, a fizikai erőszakot is elfogadják, és nem látnak semmi kiutat. Így élnek a cigánygettók lakói.

Az ellenállás érték, az erőszak a legegyszerűbb megoldás, a nincstelenség és a tehetetlenség folyamatos bizonygatása pedig túlélési eszköz - több generáción át tartó kirekesztettség után ilyen lelkiállapotba kerülnek a mélyszegénységben élő emberek az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa, Solt Ágnes 14 magyar cigánytelepen készített kutatása szerint.

"Gyűlölet van, irigykednek egymáson, hogy mijük van. Ha van egy kutyájuk vagy macskájuk vagy lovuk, hú, az már nagyon gazdag!" - mondta egy cigánytelepen élő ember arról, hogy mennyire féltékenyen figyelik az ott élők egymás boldogulását. Solt szerint a gettók lakói meg vannak győződve róla, hogy a nyomor, amiben élnek, megváltoztathatatlan, szinte senki nem hiszi el, hogy kitörhet ebből.

A gyarapodó vagy a kiemelkedésért dolgozó családokat kirekesztik, mert "bármi, ami az alapfeltevést érvényteleníti, olyan, mint egy kimondatlan, de annál durvább kritika azokra nézve, akik napról napra próbálnak megélni" - olvasható a tanulmányban. E szerint a közösség tagjai törekednek a viszonylagos egyenlőségre, és ha valaki nem illeszkedik közéjük - például egyéni sikereket ér el -, azt nyíltan irigylik, kigúnyolják, kipletykálják vagy végső esetben meglopják.

Az erőszak elfogadott

A megkérdezett romák bűncselekménynek tartják a lopást és a rablást, a garázdaságot vagy a súlyos testi sértést viszont a többségük nem tekinti bűnnek. Solt szerint az elzárt közösségekben a konfliktusok megoldásának legelterjedtebb eszköze a verekedés. Konfliktusok leggyakrabban a gyerekek közötti összetűzésekből, az alkoholizmusból vagy az uzsorázásból fakadnak.

A vizsgált 14 telep közül nyolcban meséltek a kérdezőknek családok közötti verekedésről, ötben említettek a hatóságokkal vagy a helyi nem romákkal kialakult összetűzéseket, és négy helyen családon belüli erőszakról is tudtak. Solt szerint a családon belüli erőszak ennél jóval gyakoribb, de tabunak számít, ezért a megkérdezettek többnyire nem beszéltek róla, éppúgy, mint az alkoholbetegségről, ami sokszor agresszióhoz vezet.

A tanulmány szerint a különböző telepeken különböző mértékben tartanak össze az emberek, de minél inkább saját magukra vannak utalva a közösség tagjai, annál gyakrabban fordulnak elő erőszakos konfliktusok - amellyel a régóta ott élő családok megtanultak együtt élni. A szűkebb családok összetartanak, a rokonok csak akkor, ha baj van, például valamilyen külső támadást érzékel a közösség. A kutató szerint szolidaritásról szó sincs, a gettóban élők csupán sorsközösséget alkotnak.

Fotó: Vanik Zoltán [origo]

Panaszok a túlélésért

A gettóban élők túlélési stratégiájának a tanulmány szerint a legfontosabb eleme a panaszkodás, vagyis a szegénység folyamatos hangoztatása a külső segítség érdekében. A tanulmány szerint a kirekesztettek úgy érzik, a panaszkodás az egyetlen eszközük saját érdekeik érvényesítésére, ugyanakkor ez veszélyes stratégia, mert konzerválja a kialakult, segélyekre és alkalmi munkákra épített életformát.

A kutatás szerint a pénzüket beosztani képtelen, munka nélkül maradó családok a szociális segélyek osztása után rövid ideig még jól élnek, azután ismét éheznek. "Egy-két hétig esznek, utána meg koplalnak" - írta le a helyzetet az egyik megkérdezett. "A segélyfizetés tájékán van chipsezés, rágógumizás, csoki" - mondta egy másik. Solt szerint az emberek számára ünnep minden alkalom, amikor pénzhez jutnak, és ennek megfelelően használják fel, beosztani pedig akkor látnák értelmét, ha látnának kitörési lehetőséget vagy valamilyen fontos célt maguk előtt.

Fejcsóváló öregek és dühös fiatalok

Solt Ágnes szerint nagyon erős a generációs szakadék a cigánytelepen élők között. Az idősebbek az interjúk során többször panaszkodtak arra, hogy a fiatalok nem hajlandók dolgozni, csak a munkanélküli-járadékból élnek, velük szemben tiszteletlenek. Sokkal többször tartották fontosnak hangsúlyozni saját becsületességüket, beszéltek arról, hogy a Kádár-rendszerben - amikor mindenkinek volt munkája - mennyivel jobb volt.

Fotó: Vanik Zoltán [origo]

"Régen nagyobb volt a szigorúság, de jobb volt az, mert nem volt ez a zűrzavar, mint most van. Akkor dolgoztak a cigányok is. És akkor nem loptak a gyerekek. Még egy gyümölcsöt sem vettek le a fáról, ha nem kaptak rá engedélyt. Leszoktatták az emberkéket a munkáról. Mert kapják a segélyt, és minek menjen dolgozni" - mondta egy idősebb roma a kutatóknak.

A fiatalok viszont arra panaszkodtak, hogy nincs munkalehetőség, ami pedig mégis van, az nem éri meg, a segélyből pedig képtelenség megélni. Míg az idősekben él a megfelelési vágy a társadalom többsége felé, a kutató szerint a fiatalabbakból a nem cigányok felől érzékelhető tartózkodás és elhúzódás dühöt és ellenállást vált ki, ami csak fokozza az ellentéteket.

Alattomos magyarok

A tanulmányból kiderül az is, hogy a magyarokhoz való viszony is megosztja a telepeken élőket. A nők általában rosszabbul tűrik a többségi társadalom megvetését, de a férfiak dacosabbak. A nők ezért gyakrabban tagadják, hogy rossz lenne a viszony a magyarokkal, miközben vágynak a többségi társadalomra jellemzőbb létbiztonságára, amiért hajlandóak lennének akár annak normáit is követni.

A többség rosszallása a tanulmány szerint háromféle reakciót vált ki a romákból: vannak, akik megpróbálnak megfelelni és a többségre hasonlítani, mások éppúgy távolságtartással és elhúzódással reagálnak, szélsőséges esetben pedig gyűlölködve beszélnek a magyarokról, és megpróbálnak revásot venni, például meglopják őket. A vizsgált 14 telep közül hat lakói mondták azt, hogy kifejezetten rossz a magyar-roma viszony.

Minél rosszabb a viszony, a cigányok annál inkább alattomos embereknek tartják a nem romákat, akik szerintük alacsony presztízsű munkát végeztetnek a romákkal, nem fizetik meg, és megpróbálják átverni őket. Ezeken a helyeken "nagyképűnek" és "fösvénynek" tartják a többséget, míg azokon a településeken, ahol nem voltak komolyabb feszültségek, a romák a leggyakrabban "tisztának", "rendesnek" és "becsületesnek" tartották a nem romákat.

A kutatásban megszólaló cigányoknak ugyanakkor az fáj leginkább, hogy a többség egy kalap alá veszi őket: "Egy bajt csinál, akkor az egész telepet lenézik. Jó, hogy én most nem csináltam semmit, akkor is engem is lenéznek". "Nem azt mondja, hogy az a cigány csinált, hanem azt mondja, hogy a cigányok csinálták! És ez itt a probléma!" "Hát a parasztok úgyis azt gondolják a cigányokról, hogy büdösek meg mocskosak, koldusok, hát én nem vagyok úgy" - idézi a megkérdezetteket a tanulmány.

Idegbeteg és jószívű romák

Csak azok voltak hajlandók beszélni arról, hogy milyennek tartják a cigányokat, akik valamennyire meg akartak felelni a többségi normáknak vagy ők maguk is szenvednek néhány szomszédjuk viselkedésétől. Ők pedig többnyire negatív jelzőkkel minősítették a gettóban élő többi cigány családot, kötekedőnek, verekedősnek nevezték őket. Azt is mondták, hogy lusták, elhanyagolják a gyerekeiket, aluliskolázottak, csúnyán beszélnek, nem gondolnak bele a cselekedeteik következményeibe. "Idegbeteg az egész banda" - legyintett társaira egyikük.

A pozitívumok között említették, hogy a cigányok jószívűek, és afféle életművészek, akik a jég hátán is megélnek. Szeretik a szépet, szívesen beszélgetnek, szeretik a zenét és a mulatozást. "A cigánynak jobb szíve van, mint a parasztnak. Jó a szíve... csak a feje... azt kéne kicserélni."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK