Őrizetbe vették a BKV és a Budapest Airport jogi igazgatóját

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vette a rendőrség a BKV és a Budapest Airport jogi igazgatóját vesztegetés és más bűncselekmények gyanújával. A két jogi igazgató előzetes letartóztatását kezdeményezték, összesen öt ember ellen folyik nyomozás. A Budapest Airport azt közölte, megdöbbenéssel értesültek a jogi igazgató elfogásáról, és együttműködést ígértek a rendőrségnek.
Vágólapra másolva!

Őrizetbe vette a rendőrség a BKV és a Budapest Airport jogi igazgatóját is, mindkettőjüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják - közölte az MTV Híradó. A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) szombat késő délután megerősítette, hogy nyomozóik péntek este őrizetbe vették a két jogi igazgatót. A rendőrség kezdeményezi mindkettőjük előzetes letartóztatását. Horváth Katalin Fanni, az RRI szóvivője elmondta: az RRI nyomozást folytat a két jogi igazgató, valamint társaik - összesen öt fő ellen - vesztegetés és más bűncselekmények miatt.

A Havaria Press értesülése szerint az egyik gyanúsított feltáró vallomást tett, ezt az RRI szóvivője nem erősítette meg. Az ügyről vasárnap adnak bővebb tájékoztatást. Annyit árultak el még, hogy házkutatást tartottak a Budapest Airport és a BKV központjában, illetve a gyanúsítottak lakásán, ahol különböző tárgyi bizonyítási eszközöket foglalt le.

Tetten érték a pénzzel

Korábban az MTV Híradó számolt be arról, hogy a BKV jogi igazgatóját - aki korábban a Budapest Airportnál dolgozott - pénteken este tetten érték, amint egy bevásárlóközpont parkolójában tízmillió forint vesztegetési pénzt vett át a BKV-val szerződésben álló egyik cég képviselőjétől. A nyomozás eddigi adatai szerint az igazgató fiktív megbízásokat adott ügyvédeknek, akik a megbízási díj egy részét visszaadták neki - közölte a Híradó.

Az MTV Híradó értesülése szerint a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság éjszaka házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában, a BKV és a Budapest Airport jogi igazgatójának lakásán és egy, a BKV-val szerződésben álló ügyvédi irodában is, és a nyomozók mind a négy helyszínen dokumentumokat és számítástechnikai adathordozókat foglaltak le. Péntek este az Index is arról írt, hogy értesülése szerint a BKV székházába több rendőr érkezett pénteken az esti órákban, akik a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) állományához tartoznak. Az internetes hírportál információi szerint a péntek esti házkutatásra a BKV középvezetőit behívták, hogy számoljanak el egyes iratokról, és külön kikötötték, hogy a vezérigazgató és helyettesei ne menjenek be.

A BRFK már március óta vizsgálódik a BKV-nál különböző okok miatt, két, párhuzamosan zajló büntetőeljárás keretében vizsgálják a céget: az egyik nyomozás a BKV végkielégítési gyakorlatát, a másik a különböző tanácsadói szerződések törvényességét vagy jogszerűtlenségét tisztázná.

A Budapest Airport jogi igazgatóját lakásán fogták el az MTV Híradó szerint. Azzal gyanúsítják, hogy a BKV jelenlegi jogi igazgatójával összejátszva pénzért belső információkat szivárogtatott ki, hogy egyes cégek a Budapest Airporttól megrendelésekhez tudjanak jutni. A nyomozók szerint ezek a cégek folyamatosan, többszörösen túlszámlázták az elvégzett munkát, amit az igazgató elfogadott, a munka nélkül szerzett többletbevételt pedig aztán a cégek visszajuttatták az igazgatónőnek.

A Budapest Airport megdöbbent, a rendőrség hallgat

Nem sokkal dél után a Budapest Airport közleményt adott ki, melyben az áll: a Budapest Airport megdöbbenéssel értesült a vállalat jogi igazgatójának őrizetbe vételéről. A közlemény szerint a cég az ügy felderítése érdekében teljes mértékben együttműködik a nyomozó hatósággal, a rendőrséggel, számukra megad minden szükséges információt, a kért szerződések, dokumentumok és számítógépes adatok másolatát. A közlemény szerint a vállalat és a közvélemény számára is nagyon fontos, hogy sikerüljön az ügy valamennyi részletét teljes mélységében feltárni.

Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója annyit mondott az MTI-nek, hogy a nyomozásról hivatalos tájékoztatást kaptak, az őrizetbe vételről viszont csak a médiából értesültek. Az ügy a tudomásunk szerint nem érinti a BKV-t - tette hozzá. Később pontosította nyilatkozatát Pásztor, a következőre: "Következésképp mindaddig nem tudjuk, milyen összefüggésben van a BKV-val az őrizetbe vétel, amíg nincs tudomásunk arról, hogy kivel találkozott a jogi igazgató, és az egyéb, a találkozót érintő részletekről".