Meghalt a H1N1-fertőzött kismama

Vágólapra másolva!
Hétvégén meghalt az a 40 éves kismama, akit Szegeden kezeltek H1N1-fertőzéssel. Hetekig küzdöttek az életéért, magzatát múlt héten vesztette el. Az egyik Budapesten kezelt, ugyancsak H1N1 miatt kórházba került kismamát hamarosan hazaengedik.
Vágólapra másolva!

Meghalt a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem belgyógyászati klinika intenzív osztályán az a 40 éves kismama, akit hetek óta kezeltek a H1N1 vírusfertőzés súlyos szövődményeivel. Az asszony hetek óta kritikus állapotban volt, egy hete elvesztette a magzatát. Halála nem érte váratlanul az orvosait - közölte Molnár Zsolt professzor, a Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetét (AITI) vezető egyetemi tanára.

A Szegedi Tudományegyetemen hat beteget ápolnak H1N1-fertőzés súlyos szövődményei miatt. Állapotuk kielégítő és stabil. A kismama szövődményei annyira súlyosak voltak, hogy már hetek óta mélyaltatásban tartották, majd vérét mesterségesen dúsították oxigénnel. Az édesanya többszörös, súlyos szervi elégtelensége, életfontosságú szerveinek elégtelen működése játszott közre nagy valószínűséggel a magzat egy hete történt halálában.

Eközben a Budapesten kezelt kismamák közül az egyik jobban lett. A Semmelweis Egyetem (SE) Kútvölgyi Klinikáján kezelt kismama pár nap múlva elhagyhatja a kórházat - közölte Gál János, az SE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikájának igazgatója. A nő a múlt szerdán került a klinikára az új influenzavírus szövődményével, géppel kellett lélegeztetni, és sikeres császármetszést követően egészséges csecsemőnek adott életet. Őt vasárnap engedték ki az intenzív osztályról.

A keszthelyi kórház látogatási tilalmat rendeltek el az intenzív, valamint csecsemő- és gyermekgyógyászati osztályán, mert több gyermeket és felnőttet is ápolnak az új vírus fertőzésének gyanújával - közölte hétfőn az intézmény igazgatója. A múlt héten a két osztályra összesen öt beteg került be H1N1-fertőzés gyanújával. Péntektől a csecsemő- és gyermekosztályon, szombattól pedig az intenzíven rendelték el a tilalmat.