Molnár Oszkár fecsegése bőszítette fel a Fideszt

Vágólapra másolva!
Vonakodva határolódott el a Fidesz a gyereküknek ártó cigány anyákról és a zsidó nagytőkéről beszélő Molnár Oszkár edelényi polgármestertől, de végül valószínűleg mégsem lesz a párt képviselőjelöltje. Az [origo]-nak nyilatkozó fideszes képviselők szerint a párt tart tőle, hogy Molnár függetlenként indul, és a szocialistáknak vagy a Jobbiknak juttatja a választókörzetet. Molnár azzal esett ki végleg a pártvezetés kegyeiből, hogy vitatta a Fidesz évek óta hirdetett irányvonalának helyességét.
Vágólapra másolva!

"Én továbbra is a Fidesz jelöltjének tekintem magam" - mondta az [origo]-nak Molnár Oszkár edelényi polgármester. A magzatuknak szándékosan ártó cigány asszonyokról és az országot bekebelezni készülő zsidó nagytőkéről tett kijelentései miatt ismertté vált fideszes képviselő elismerte, hogy nem hívták meg Felcsútra, ahol Orbán Viktor pártelnök egyenként beszélgetett el a párt összes egyéni képviselőjelöltjével. "Ennek nyilván lesz valami következménye" - mondta Molnár, de a végleges döntéség, a párt december 14-i országos választmányi üléséig ő jelöltnek tekinti magát.

Orbán korábban azt mondta, a helyi szervezetnek kell döntenie a jelöltről, az edelényi szervezet pedig egyhangúan Molnár Oszkár mellett foglalt állás. A polgármester ennek ellenére nem kapott meghívót Felcsútra. Szijjártó Péter, az ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője az [origo]-nak megerősítette, hogy ez azt jelenti, Molnár nem jelölt, bár ő is azt hangsúlyozta, a végső döntés a választmány kezében van. A döntést Szijjártó azzal magyarázta, hogy "különböző jelzések jöttek a helyi szervezettől".

Molnárról szeptember elején mutatott be egy felvételt az RTL Klub, amelyen a polgármester arról beszélt: a cigány többség által lakott településeken, például Lakon és Szendrőládon, a terhesség ideje alatt szándékosan olyan gyógyszerekkel ártanak születendő gyermeküknek, melyek hatására fogyatékos gyerekek születnek, így pedig dupla családi pótlékot kapnak. Egy, a helyi tévének adott interjújában pedig arról beszélt, hogy "a zsidó nagytőke" be akarja kebelezni Magyarországot (az összes, Molnár Oszkárról szóló cikkünket megtalálja ide kattintva).

A Fidesz korábban nem mondott egyértelmű véleményt a baloldal és roma érdekvédők által támadott Molnárról. Orbán Viktor egy október közepén a Tv2-nek adott interjúban kínosnak nevezte ugyan a polgármester kijelentéseit, de ennek élét azonnal elvette azzal, hogy azt mondta: még kínosabb lenne, ha Nyakó Istvánnal, az MSZP szóvivőjével lenne egy pártban, és "ilyen mondatokat kellene megmagyaráznom". Orbán később, novemberben már erősebben fogalmazott, "károsnak, rossznak" minősítette a polgármester szavait.

"Magunk közt szólva jó döntés volt" - mondta Molnár mellőzéséről a parlament emberi jogi bizottságának egyik névtelenséget kérő fideszes tagja. Forrásunk szerint ő maga is óva intette Molnárt az "ostoba szavaktól", de a polgármester nem hallgatott rá. Egy másik, a Fidesz-frakció vezetéséhez tartozó képviselő szerint is ki kellett hagyni Molnárt a listáról, de ezt nem úgy kellett volna megtenni, hogy egyszerűen elfelejtik jelölni. "Ha valakinek baja van, akkor ki kellett volna állni nyíltan, és megmondani neki" - mondta a képviselő.

Fideszes forrásaink szerint az ellenzéki párt vezetése több okból is nehéz helyzetbe került Molnár Oszkár miatt. Egyrészt nem tehették meg, hogy akkor ejtsenek valakit, amikor a kormányoldal a leghevesebben támadja. "Egy minisztert sem akkor váltanak le, amikor az ellenzék a fejét követeli, hanem két hónappal később, valami mondvacsinált ok miatt" - mondta egy fideszes képviselő.

A másik dilemma több forrásunk szerint is az, hogy a helyben népszerű Molnár bármikor úgy dönthet, elindul független jelöltként (a csatlakozást a Jobbikhoz már korábban kizárta a polgármester), és ha nem nyer is, azt elérheti, hogy a Fidesz se nyerjen. Ezzel pedig egy biztosnak tűnő körzet veszhet el és kerülhet az MSZP vagy akár a Jobbik kezébe. Hasonló történt a szocialistákkal a stabilan baloldalinak tartott Salgótarjánban - emlékeztetett egy fideszes képviselő -, ahol 2006 őszén az MSZP Puszta Béla korábbi polgármester helyett mást indított. Puszta függetlenként indult, és végül az esélytelennek tartott fideszes jelölt nyert.

A végső lökést azonban az [origo] által megkérdezett képviselők szerint az adta meg, hogy Molnár a botrány kirobbanása után nem volt hajlandó csendben maradni, sőt, a pártvezetéssel is szembeszállt. Egy, a városi tévé által rögzített lakossági fórumon egyebek mellett azzal kérkedett, hogy többször is megsértette a frakciófegyelmet, de mégsem rúgták ki a Fideszből: "nem tették, vagy nem merték megtenni" - mondta Molnár, aki nyíltan bírálta Orbán Viktort is. "Szerintem az elnökünknek most már el kellene gondolkodnia azon, hogy szabad-e tovább azt a politikát folytatni, amit ő elkezdett. Abból a szempontból, hogy egy a tábor, egy a zászló" - mondta Molnár.