Vágólapra másolva!
Életfogytiglani, illetve tizenöt év börtönbüntetésre ítélték a Prikkel házaspárt meggyilkoló apát és fiát. Egy kölcsön miatt ölték meg a mezőszilasi házaspárt, amit nem tudtak visszafizetni. Előbb agyonverték őket, majd elrejtették és felgyújtották a holttesteket és kocsijukat. A Fejér megyei bíróság ítélete nem jogerős.
Vágólapra másolva!

Tizenöt évi, illetve életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a mezőszilasi Prikkel házaspárt meggyilkoló apát és fiát a Fejér Megyei Bíróság. A nyereségvágyból, előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés és rongálás miatt hozott ítélet nem jogerős, mert az ügyész és a védők is fellebbeztek - szigorításért, illetve enyhítésért. A gyilkosságban bűnsegédként részt vevő fiú 15 év börtönt kapott, az apja életfogytiglant, így legkorábban 30 év múlva szabadulhat feltételesen.

Az ítélet indoklása szerint az ifjabb vádlott 2005 nyarán bővíteni akarta az édesanyjával közösen alapított mezőszilasi vállalkozását, és ahhoz apja segítségével Prikkel Tamástól kért kölcsön 10 millió forintot. Fedezetként a család ingatlanát és édesanyja életbiztosítását ajánlotta fel. A kölcsön tőketartozását két részletben, kamatait havonta kellett volna törlesztenie, de már az első tartozást sem fizette ki, és elmaradt a 2006 novemberében, decemberében esedékes kamatok fizetésével is. A kiegyenlítésre december 29-ig kapott haladékot.

Mivel nem volt pénze, apjával elhatározták, hogy megölik a Prikkel házaspárt, a holttesteket eltűntetik, a gyanút pedig Prikkel Tamás üzleti partnereire terelik - hangzott el az ítélet indoklásában. A tartozás kifizetésének ígéretével 2006. december 29-én lakásukra csalták a Prikkel házaspárt. Közölték velük, hogy a kölcsönt nem tudják visszaadni, majd heves szóváltás után egy, korábban az udvari sövénybe rejtett baseballütővel az apa többször halálos ütést mért mindkettejükre.

Ezután összekötözték a házaspárt, a férfit kocsijának csomagtartójába, az asszonyt pedig a hátsó ülésre fektették. A kocsiba üzemanyaggal töltött kannákat pakoltak és betették a baseballütőt is. Az autót idősebb Németh egy elhagyott völgykatlanba vitte, ahova fia egy aznap kölcsönzött autóval követte, majd együtt hazamentek. Késő éjjel visszamentek a völgybe és felgyújtották a kocsit.

Készültek a bűncselekményre, mert az apa Prikkelék érkezésének idejére kocsmába küldte a háznál mindenesként dolgozó férfit, és látogatóba vitte feleségét - mondta a bíró.

Végül a két férfit 2006 decemberében vették őrizetbe, a felgyújtott kocsi helyét a fiú mutatta meg a rendőröknek. A nyomozás során mindketten többször megváltoztatták vallomásukat, és a gyanút igyekeztek Prikkel Tamás üzlettársaira, illetve egy enyingi társaságra terelni.