Nem tud lakást venni a tatárszentgyörgyi özvegy

Vágólapra másolva!
Egymillió forintból az év végéig lakást kellene vennie a tatárszentgyörgyi özvegynek, különben elveszíti a pénzt. A biztosító azonban egyelőre nem fizetett a leégett ház után, így az asszony nem tudja kiegészíteni az egymilliót, ezért a sorsa bizonytalan. Férjét és kisfiát februárban lőtték le, amikor égő házukból menekültek.
Vágólapra másolva!

Ha a család december végéig nem vásárol magának lakást, akkor a Tatárszentgyörgyön meggyilkolt férfi özvegyének vissza kell utalnia az önkormányzatnak a pályázaton elnyert egymillió forintot - közölte Berente Imréné, a település polgármestere.

A férfit és 4 éves kisfiát február 23-ára virradó éjjel lőtték agyon, amikor Molotov-koktéllal felgyújtott házukból menekültek. A romák elleni, hat áldozatot követelő gyilkosságsorozat gyanúsítottjait azóta elfogták és előzetes letartóztatásba helyezték.

Az asszony a szörnyű emlékek miatt nem akar, és nem is tud visszatérni a lakhatatlanná vált házba, azonban egyelőre nem lehet szó költözködésről - mondta a polgármester. Az özvegynek pályázati úton szerzett egymillió forintot az önkormányzat, hogy a lakásszerzését támogassa, a pénzt azonban december végén vissza kell utalni, ha nem használja fel lakáscélra.

Felhasználni azonban nem tudja az összeget, mert a leégett házért eddig nem fizetett a biztosító, így nem tudja kiegészíteni az egymillió forintot. A kiégett ház értéke körül folyt a vita a biztosítóval, amiből per lett - mondta a polgármester.