Császármetszést hajtottak végre a H1N1-fertőzött kismamán

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Csütörtök délutánra romlott a H1N1 vírus szövődményével Győrben kezelt kismama állapota, ezért a terhesség 26. hetében császármetszést hajtottak végre rajta - írta a Kisalföld pénteki száma. A lap szerint kritikus az állapota, és életveszélyben van az alig több mint hat hónapra született kisbabája is. A fiatal nő november utolsó napjaiban került az intenzív osztályra, H1N1 vírus által okozott fertőzés szövődményeként fellépő, súlyos tüdőgyulladással. Azóta altatják és mesterségesen lélegeztetik. Az első napokban kicsit javult az állapota, de végig életveszélyben volt. A körülbelül 1000 grammal született kislány intenzív terápiás kezelésre szorul. A gyerek és az anya életben maradásáért küzdenek az orvosok. A H1N1-ről szóló cikkeinket itt találja.