Keresztbe fordult kamionok, lassú közlekedés - megjött a hó

Vágólapra másolva!
Országszerte lelassult a közlekedés a hó miatt, több koccanásos baleset történt, de árokba borult autókhoz, keresztbe fordult kamionokhoz is riasztották a tűzoltókat. Összesen három helyen ütköztek személyautók kamionokkal, reggel halálos baleset történt Bács-Kiskun és Békés megyében is. A fővárosban lelassult ugyan a közlekedés az éjszaka óta hulló hó miatt, de fennakadásokat egyelőre nem okozott.
Vágólapra másolva!

Szerda délelőtt folytatódott a havazás Magyarország déli részén, eddig 2-5 centiméter hó esett. A havas, vagy a sózás miatt latyakos utakon országszerte lelassult a forgalom, egyre több kisebb balesetről érkezik jelentés a katsztrófavédőkhöz. A legsűrűbb hóesés Somogy megyében van, az Útinform szerint a Dunántúlon havasak, latyakosak, a Tiszántúlon latyakosak az utak, de mindenütt járhatóak.

A havazás miatt a szerda reggeli órákban 59 baleset történt, melyhez a tűzoltókat is riasztották, ezeknek összesen 29 sérültje és két halálos áldozata van - közölte Szentes György, a katasztrófavédelem szóvivője. "Nagyon sok autós még nem vette észre, hogy itt a tél és növelni kell a követési távolságot, csökkenteni kell a sebességet és fel kell szerelni a téli gumikat. Ennek megfelelően a közlekedési balesetek többsége ráfutás, árokba csúszás" - mondta Szentes.

A havat a Magyar Közút Zrt. háromezer munkatársa takarítja több száz géppel országszerte. A közútfenntartó már korábban készenlétbe helyezte 538 eszközhordozóját, amelyre hóekét, sószórót vagy hómarót is rögzíteni lehet. Ezeken kívül 130 rakodógépet, 49 hómarót és 59 grédert tudnak hadrendbe állítani. Ha ez nem lenne elég, a társaság szerződéses vállalkozóit is az utakra rendeli - közölte a cég.

A közútkezelő szerint a hó eltakarítását csak akkor tudják megkezdeni, amikor annak vastagsága meghaladja az öt centimétert. Addig a társaság csak úgynevezett alásózást végez, hogy megakadályozza a letaposott hó lefagyását. Az eltakarítást a legnagyobb forgalmú főúthálózaton kezdik, majd a hóesést, illetve a főúthálózaton elvégzett munkát követően - 6-24 órán belül - a mellékúthálózatról is letakarítják a havat. Vannak azonban olyan útszakaszok, ahol környezetvédelmi okokból nem végeznek sószórást, ezeket az utakat táblával jelzik.

Balesetek az autópályákon

Erős a forgalom az M0-ás autóúton és az autópályákon. Az autópályákon számos baleset lassítja a közlekedést. Az M5-ös autópályán a főváros felé az 58-57 km között egy kamion felborult, a másik keresztbe fordult az útpályán. A helyszínelés miatt lezárták az autópályát Budapest felé, a forgalmat a 68-as km-nél, a lajosmizsei csomópontnál leterelik. Hasonló baleset történt az M0-s keleti szektorán a 39-es km-nél, ahol az M1 felé vezető oldalon egy kamion keresztbe fordult, de csak a leálló sávot foglalja el. A nézelődés miatt lelassult a közlekedés - jelentette az Útinform.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Képek a behavazott Budapestről - kattintson a galériáért

Az M7-es 13-as kilométerénél a Balaton felé vezető oldalon két személyautó ütközött, ezért csak egy sávban haladhatnak a járművek. Megcsúszott egy kamion az M7-es autópálya 112-es kilométerénél is, emiatt Nagykanizsa felé csak az egyik sávban halad a forgalom azon a szakaszon - közölte a rendőrség. A kamion felugratott a szalagkorlátra, pótkocsija keresztbefordult a külső sávon. A külső sávot lezáró pótkocsi műszaki mentése folyamatban van, csak a belső sávban lehet közlekedni.

Az M6-oson egy személyautó ütközött össze egy kamionnal. A megyei rendőrség szerint a baleset Iváncsánál történt, amikor a jobb oldali lehajtónál egy személygépkocsi hátulról belerohant egy üzemanyagszállító kamionba. A kamion tartálya üres volt. A személyautóba beszorult a sofőr, a tűzoltók próbálják kiszabadítani. A mentők már a helyszínen vannak.

A repülőtér működik

A hóesés ellenére zavartalan a forgalom a Ferihegyi repülőtéren, a menetrendnek megfelelően fogadják és indítják a járatokat - közölte a Budapest Airport. A repülőtéren 7 nagyteljesítményű gép takarítja a kifutópályákat és gurulóutakat, míg a kiszolgálóutakat és a parkolókat 6 kisebb teljesítményű hókotróval tisztítják. Budapest Airport azt ígéri, hogy egész nap biztosítani tudja a forgalom pontos lebonyolítását. Késésekre és járattörlésekre az időjárás miatt várhatóan nem kell számítani.

Forrás: Budapest Airport Zrt.
Munkában a reptéri hókotrók - a budapesti hóhelyzetről készült galériáért kattintson!

Somogyban zuhog a hó

Somogy megyében reggel hét óra után kezdett sűrűn esni a hó, de a főutak egyelőre járhatók - mondta az [origo]-nak a megyei katasztrófavédők ügyeletese, aki szerint a mellékutak hómentesítésére is hamarosan sor kerül. Nyolc óra után két helyre riasztották a tűzoltókat, mindkét esetben árokba csúszott autókat kell menteniük - tette hozzá. Baranya megyében is sűrűn esik a hó, az utak hókásásak, eddig azonban nem történt komolyabb baleset - közölte a megyei katasztrófavédelem.

Pest megyében 12 közúti baleset, köztük két súlyosabb karambol történt szerda délelőtt tíz óráig - közölte a megyei katasztrófavédelem ügyeletese. Főként árokba csúszott járművekhez riasztották a tűzoltókat, de két komolyabb balesetet is okozott a havazás. Ercsi és Százhalombatta között, illetve a Cegléd felé vezető 4-es főút abonyi elkerülő szakaszán is négy-négy autó ütközött össze. Az előbbi helyszínről egy, az utóbbiról három súlyos sérültet kellett kórházba szállítani, többen könnyű sérüléseket szenvedtek.

Békés megyében meghalt egy betegszállító autó egyik utasa, amikor a jármű megcsúszott az úton és egy fának csapódott szerda délelőtt Békéscsaba és Mezőberény között. Az ütközés következtében a járműben szállított 91 éves vésztői férfi a helyszínen életét vesztette, és megsérült egy másik utas is. A rendőrség teljes útlezárás mellett vizsgálja a baleset körülményeit.

Borsod-Abaúj-Zemplénben eddig egy, személyi sérüléssel járó balesetről érkezett információ - mondta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Mezőkövesdnél a csúszós úton egy jármű kisodródott és a szalagkorlátnak ütközött. A sérültet az útviszonyok miatt mentőhelikopterrel szállították kórházba.

Árokba csúszott egy autó a 46-os főúton Mezőtúr külterületén, egy ember megsérült - közölte a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság. A baleset miatt forgalomtorlódásra számíthatnak az arra közlekedők. Baleset történt Karcag belterületén, a Széchenyi út és a Püspökladányi út kereszteződésében is, ahol összeütközött egy rendőrautó és egy személygépkocsi.

Fejér megyében szerdán kilenc óráig öt kisebb balesetet okozott a havazás. Autók csúsztak össze vagy koccantak, eddig csak könnyebb sérülések történtek - mondta a Fejér megyei katasztrófavédők ügyeletese. Baleset történt a Balaton nyugati részén, a 76-os út Balatonszentgyörgy és Balatonkeresztúr közötti szakaszán is, ahol a körforgalomban csúszott össze egy kamion egy személyautóval. Itt az autók egy sávon közlekedhetnek.

Forrás: MTI
A 451-es főúton balesetet okozó személyautó nyári gumival volt szerelve - a budapesti hóhelyzetről készült galériáért kattintson a fotóra!

Bács-Kiskun megyében az időjárás miatt reggel történt egy nagyobb baleset - mondta az [origo]-nak a megyei ügyeletes. A riasztás 6:35-kor érkezett, a 451-es úton egy kamion és egy személyató ütközött össze, egy ember meghalt, és ketten megsérültek - mondta. Ezen kívül a megyében eddig csak kisebb koccanásokhoz, árokba csúszásokhoz riasztották a tűzoltókat. Jász-Nagykun-Szolnok megyében a 4-es úton történt néhány kisebb baleset.

A fővárosban nincs fennakadás

A fővárosban jelentősen lelassult a forgalom a havazás miatt a XVII. kerületben a Jászberényi úton, a Pesti úton és a Helikopter úton, a XVI. kerületben a Csömöri úton és a Veres Péter úton, Budán a Bécsi úton és a Tétényi úton. Továbbá telítettek a más napokon is forgalmas útszakaszok, így például a Lánchíd környéke, a Szerémi út, a Lágymányosi híd - mondta Lorencz Pálma, a Fővinform munkatársa.

A BKV fődiszpécsere szerint havasak, síkosak a főváros útjai, de jelenleg mindenhol közlekednek a tömegközlekedési járművek. Horti Zsófia, a Fővárosi Közterület-fenntartó szóvivője azt közölte: az utakat 86 járművel takarítják, a munkát nehezíti a fagy és a folyamatos hóesés. Először a fő- és tömegközlekedési útvonalakat takarítja le a közterület-fenntartó, ezért a budai hegyekben előfordulhatnak olyan utcák, amelyeket egyelőre még hó borít.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Sagyibó Melinda az [origo]-nak szerda reggel azt mondta: éjféltől reggel kilencig tartó időszakban egy személyi sérüléses balesethez hívták a helyszínelő rendőröket. A XXI. kerületben gyalogosgázolás történt, a sérülés súlyosságáról nincsenek információi a rendőrségnek.

Cikkünket folyamatosan bővítjük.