Vágólapra másolva!
Saját fűtetlen házában fagyott meg egy 54 éves férfi Sajószentpéteren - közölte a borsodi rendőr-főkapitányság. A férfit hiába kereste két napja szomszédja, aki végül kihívta a rendőröket. Ők találták meg a kihűlt házban a szomszéd holttestét.
Vágólapra másolva!

Megfagyott egy idős férfi Sajószentpéteren - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Dobi Tamás. Az 54 éves férfi halálát az orvosi szakvélemények alapján kihűlés okozta.

A szomszéd jelezte a sajószentpéteri rendőrőrsön, hogy két napja nem látta a mellette lakót. A kiérkező rendőrök mozdulatlanul, az ágyán fekve találtak rá a férfire. Kiderült, hogy a ház már hosszú ideje fűtetlen volt, a rendőrök nem is találtak sehol se tüzelőt.

Idegenkezűségre utaló jelet nem találtak a rendőrök, így a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság közigazgatási eljárásban vizsgálja az esetet. A közlemény szerint a férfi a hideg harmadik idei áldozata a megyében.