Belső ember rögzíthette az őszödi beszédet

Vágólapra másolva!
Nem hallgatták le az MSZP őszödi frakcióülését, amelyen elhangzott Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök elhíresült beszéde, a kiszivárgott felvételt belső ember rögzítette - az MTV Híradójának értesülései szerint erre az eredményre jutott a nemzetbiztonsági vizsgálat. A kormányfő beszéde 2006 őszén került nyilvánosságra.
Vágólapra másolva!

Házon belül rögzítették Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök balatonőszödi beszédét, azonban a nemzetbiztonsági vizsgálat után sem tudni, hogyan jutott el a sajtóhoz - közölte az MTV Híradó hétfőn este. Mivel belső embertől került ki a beszéd, a szocialista frakció 2006. májusi ülését nem hallgatták le. A felvétel készítése nem volt jogellenes, mert nem használtak hozzá titkosszolgálati eszközöket - hangzott el a hírműsorban.

A Híradó szerint a több mint három évig tartó nemzetbiztonsági vizsgálat nemrég zárult le, azt is vizsgálták, hogy ki volt a megrendelő, és ki vehette fel a beszédet. Információik szerint már a vizsgálat elején kiderült, hogy a beszédet a balatonőszödi kormányüdülő hangtechnikai rendszerével rögzítették. Hozzátették, a kormányszóvivő nem válaszolt a konkrét személyekre vonatkozó kérdéseikre. Az ügy kivizsgálását Szilvásy György volt titokminiszter kezdeményezte. Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő többször is tagadta, hogy köze lenne a kiszivárogtatáshoz.

A hangfelvétel a május 26-án Balatonőszödön tartott MSZP frakcióülésen készült. Gyurcsány Ferenc a zárt körben elhangzott beszédében - helyenként durva szavakkal - a frakciót a változtatások szükségességére figyelmeztette. Mint mondta, a kormány végighazudta az elmúlt másfél-két évet, nem csinált semmit négy évig, az ország lehetőségeit messze túllépték. A beszéd kiszivárgása után zavargásokba is torkolló utcai tüntetéssorozat kezdődött.