Minden vonalon késve járnak a vonatok

2009.12.21. 13:38

A belföldi vonatok körülbelül egy, a nemzetközi járatok akár két és fél órás késéssel közlekednek hétfőn a hó és a fagy miatt. Hétfő éjfélig az InterCity vonatokra nem kell pótjegyet venni, a már megváltott jegyek árát pedig a MÁV visszafizeti.

Minden vonalon megindult a vonatközlekedés az országban, de a szerelvények átlagosan 70 percet késnek - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a MÁV-Start Zrt. A legnagyobb csúszásra a nemzetközi járatoknál kell számítani, itt akár 150 perccel is meghosszabbodhat a menetidő.

A budapesti elővárosi vonalon Budapest és Esztergom között 60-70 perces késésekről tájékoztatott a MÁV-START. A Budapest-Újszász-Szolnok és a Budapest-Cegléd-Szolnok elővárosi vonalakon a zónázó vonatok minden állomáson és megállóhelyen megállnak. Közben a Budapest-Vácrátót-Vác vonalon leszakadt egy felsővezeték, így a szerelvények a Nyugati pályaudvar helyett Rákospalota-Újpest állomásra futnak be és onnan is indulnak. Balatonboglárnál pedig egy Intercity halálra gázolt egy férfit, itt 11 órától állt a vonatközlekedés.

A váltókat folyamatosan tisztítják, így az összes főpályaudvaron, köztük a Keletinél is közlekednek a szerelvények. A hómunkásoknak folyamatosan tisztítaniuk kell a váltóberendezéseket, mert a lehullott havat a szél és az elhaladó vonatok is besodorják a sínek közé. Ahol van, ott bekapcsolták az elektromos váltófűtő berendezéseket.

A MÁV-Start a késések miatt több intézkedést hozott: a Keleti pályaudvaron a személyes ügyfélszolgálati iroda éjszaka is nyitva tart, ugyanitt a nemzetközi vonatokhoz kialakított Üzleti Váróterembe is bemehetnek az utasok függetlenül attól, hogy belföldre vagy külföldre mennek. Szintén a Keleti pályaudvaron, illetve a nagyobb vasútállomásokon forró teát osztanak a várakozóknak. Hétfő éjfélig az InterCity vonatokra nem kell helyjegyet és pótjegyet fizetni. Az előre megváltott helyjegyek és pótjegyek árát kezelési költség levonása nélkül fizetik vissza. Ugyanígy térítik vissza az előre megváltott jegyek árát, ha valaki mégsem használná fel a hétfői napon.

A szombati havazás, majd a vasárnapi erős fagy komoly fennakadásokat okozott a vonatközlekedésben. A Keleti pályaudvar még hétfő hajnalban sem tudta menetrend szerint fogadni a szerelvényeket. A fagy sok helyen megterhelte a váltókat fűtő berendezéseket is, amik nem bírták a terhelést.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK