Meghalt egy H1N1-fertőzött kismama Győrben

Vágólapra másolva!
Az orvosok nem tudták megmenteni az életét egy H1N1-fertőzött kismamának Győrben. A nő magzatát korábban császármetszéssel világra segítették, a baba már túl van az életveszélyen.
Vágólapra másolva!

Szerda reggel meghalt a győri Petz Aladár Megyei Kórházban kezelt, H1N1-gyel fertőzött kismama - mondta a Független Hírügynökségnek Oláh Attila orvosigazgató. A 21 éves nő napok óta válságos állapotban volt, lélegeztetését egyre nehezebben tudták biztosítani. Szerda reggel több szervi elégtelenség lépett fel nála, a veséje és a szíve is súlyosan károsodott, és már nem tudták megmenteni az életét.

Közben folyamatosan javul az elhunyt fiatalasszony hat és fél hónaposan, császármetszéssel világra hozott kisbabájának állapota. A magzatot még december 10-én segítették a világra. Az akkor nem egészen egykilós baba túl van az életveszélyen, már le is vették a lélegeztetőgépről.