A Bodrog mentén lehetnek gondok, a többi folyón megindult az apadás

Vágólapra másolva!
A Sajó apadása miatt már csak másodfokú riasztás van érvényben a folyó teljes hosszán, de egy újabb útszakaszt le kellett zárni a levonuló árhullám miatt. A Bódva árhulláma miatt korábban lezárt útszakaszokat  megnyitották, miközben a Bodrog tovább árad. Az árvíz miatt kitelepített ipolytarnóci családok visszatérhettek házaikba.
Vágólapra másolva!

Az apadó vízállásnak köszönhetően harmadfokúról másodfokra mérsékelte az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság hétfőn az árvízvédelmi készültséget a Sajó teljes hosszán. A sajópüspöki szombati tetőzés óta a térségben mintegy egy métert apadt a víz szintje, Sajószentpéternél pedig a vasárnapi 353 centis vízállás után már 25 centiméterrel csökkent a vízállás, jelenleg 328 centimétert mértek.

A Sajón levonuló árhullám jelenleg Szirmabesenyő és Alsózsolca között jár, a tetőzést Alsózsolca térségében hétfőre várja az igazgatóság. A Tarnán szintén folytatódott az ütemes apadás, így várhatóan még hétfőn itt is csökkenthetik a készültségi szintet, amely jelenleg másodfokú.

A Bodrog azonban tovább árad: vasárnap este, 558 centiméteres vízállásnál rendelték el itt az elsőfokú készültséget, azóta több mint 30 centivel emelkedett a víz szintje. A hét közepén már másodfokú készültségi szintű, vagy azt meghaladó, 650 centiméter körüli tetőzésre számítanak. 130 ember és 30 munkagép dolgozott az igazgatóság területén az árvízvédelmi készültség miatt, a hat árvízvédelmi szakaszon csaknem 300 kilométeren van még árhullám miatt riasztás.

Több utat megnyitottak, máshol lezártak

Újabb utat zártak le a Sajón levonuló árhullám miatt Borsod-Abaúj-Zemplénben, a folyó Muhi és Köröm között hétfőn öntötte el a 3601-es számú utat - közölte a Magyar Közút Zrt. területi igazgatóságának ügyelete. Hétfőn negyed 12 után rendelték el az út ezen szakaszának a lezárását a vízátfolyás miatt. Szintén a Sajó áradása miatt zárták le korábban a 2603-as számú utat Sajóivánka és Sajókaza között, s még nem indulhatott meg a forgalom a 2527-es számú - a 26-os főút és Sajóvelezd közötti - úton sem.

Ismét megnyitották viszont a forgalom előtt a Bódva árhulláma miatt korábban lezárt két útszakaszt, amelyek Tornaszentandrás és Tornabarakony, illetve Bódvalenke felé vezetnek - közölte a Magyar Közút Zrt. területi igazgatóságának ügyelete. A Bódva áradása miatt vasárnap lezárt két útszakaszon délelőtt fél tíz óta lehet ismét közlekedni. A Sajó áradása miatt még múlt héten lezárt, Putnok és Borsodbóta közötti út víz alá került szakaszát szintén megnyitották az autósok előtt.

Hazatértek a kitelepített ipolytarnóciak

Levonult az ár, a kitelepítettek vasárnap visszatérhettek otthonukba az észak-nógrádi Ipolytarnócon. Az önkormányzat keresi a megoldást a további károk megelőzésére, három lehetőséget is vizsgálunk - közölte a község polgármestere, Szabó Tibor. A legolcsóbb változat az, hogy állami támogatással megvásárolnák és ledózerolnák a veszélyes helyen fekvő nyolc házat, a helyüket pedig árterületté nyilvánítanák. A lakók hasonló méretű és árfekvésű ingatlanokat kapnának a környező falvakban, ez házanként mintegy 2,5 millió forintba kerülne.

"A lehetőséget maguk a lakók vetették fel, hiszen elegük van már abból, hogy rendszeresen elönti őket az árvíz. Elég ugyanis, ha az Ipoly szlovákiai vízgyűjtőterületén három-négy napos intenzív esőzés következik be, Ipolytarnócon már kész a baj" - mondta a polgármester. A lehetőségek között van az is, hogy egy csaknem két kilométer hosszú gátat építenének a jelenlegi árvízi töltés helyén, de ez jóval többe kerülne. Az 1960-as években árvízi tározó építését is tervezték, ez végül meghiúsult. Mivel azonban ez a határ magyar és szlovák oldalát is érintené, nemzetközi egyeztetést és összefogást igényelne.