Sólyom visszadobta a közbeszerzési hivatalról szóló törvényt

Vágólapra másolva!
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal felállításáról szóló törvényt Sólyom László államfő. Sólyom több dolgot is kifogásolt: szerinte nem volt kellően átlátható a törvény elfogadása és életbe léptetésének üteme megnehezíti a jogkövető magatartást.
Vágólapra másolva!

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról szóló törvényt Sólyom László köztársasági elnök - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal szerdán. Sólyom László kísérőlevelében azt írja, elkötelezett a korrupció elleni hatékony fellépés mellett, de a törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatok benyújtása és elfogadása ellentétes volt a házszabállyal. Sólyom kifogásolja azt is, hogy a közbeszerzési törvényt úgy módosítja az Országgyűlés, hogy az erre irányuló javaslatokat sem a közigazgatási egyeztetésen nem tárgyalták meg, sem a közbeszerzéssel foglalkozó hatóságok nem véleményezhették azt. "Éppen a korrupció elleni törvénynél lett volna különösen elvárható, hogy ne kerüljék meg a kormányzati egyeztetést" - írja az államfő.

A köztársasági elnök nem értett egyet azzal sem, hogy a törvény egyes rendelkezései 2009. december 31-e és 2011. január 1-je között hat különböző időpontban lépnek hatályba. Sólyom László szerint a jogszabályok ilyen gyors és bonyolult változása veszélyezteti a hatékonyságot, megnehezíti a jogkövető magatartást, valamint az átlátható és ellenőrizhető jogalkalmazást.

Az államfő nem értett egyet azzal sem, hogy az újonnan felállított Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal elnökét a köztársasági elnök és a miniszterelnök közös javaslatára választja meg az Országgyűlés. A köztársasági elnök álláspontja szerint a hivatal mint államigazgatási szerv jellegéhez az alkotmány szellemében az illeszkedik, ha a miniszterelnök tesz javaslatot a hivatal elnökének személyére.

Az Országgyűlés december 14-én 179 igen, 163 nem és 4 tartózkodással döntött arról, hogy felállhat a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal. Az erről szóló törvény szerint a hivatal - amely a Közbeszerzések Tanácsa általános jogutódja lesz - autonóm államigazgatási szerv lesz. A hivatal a tisztességes eljárás védelméről szóló törvény rendelkezései alapján - illetve azzal összhangban - egyebek mellett ajánlást dolgoz ki a költségvetési és gazdálkodási szervezetek részére a közérdeksértő magatartások megelőzésére, feltárására, közreműködik a kormány korrupció elleni stratégiájának kidolgozásában és végrehajtásában.

A hivatal elnökét az Országgyűlés hat évre választaná, az elnököt a köztársasági elnök és a miniszterelnök együttesen jelöli, és az elnök nem választható újra.

A kormányszóvivői iroda szerdán közleményben reagált Sólyom lépésére. Az államfő nem a közérdekvédelmi hivatal léte és a kormányzati intézkedések tartalma ellen emelt szót, hiszen szükséges, hogy átláthatóbb legyen a közélet, és a közpénzek felhasználását jobban és átláthatóbban lehessen nyomon követni -áll a közleményben, amely szerint a kabinet tanulmányozni fogja az érdemi észrevételeket, és megteszi javaslatait az Országgyűlés felé.