Sokkolóval próbált rabolni egy férfi Győrben

Vágólapra másolva!
Járókelők hiúsították meg egy ékszerbolt kirablását Győrben. A rabló sokkolóval fenyegette az alkalmazottat.
Vágólapra másolva!

Sokkolót használva próbált meg kirabolni egy ékszerboltot Győr belvárosában egy 30 éves ózdi férfi szerda délután - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A rabló délután négy óra körül többször elsétált az ékszerüzlet kirakata előtt, majd betért oda. Telefonálást imitált, de később kiderült: a telefonja álcázott sokkoló volt.

Az eladótól ékszereket kért, majd elkapta a nő haját, és a sokkolóval megpróbálta megtörni az ellenállását. A dulakodásra felfigyelt egy járókelő, aki bement az üzletbe, és kérdőre vonta a támadót. Ezután egy másik járókelő is az eladó segítségére sietett. Ez utóbbi férfi utcán maradt felesége értesítette a rendőröket, akiknek a rabló megadta magát.

A férfi kihallgatása folyik, felfegyverkezve elkövetett rablás kísérlete miatt indítanak eljárást ellene.