Előzetesbe került a MÁV Hídépítő két hűtlen kezeléssel gyanúsított volt munkatársa

Vágólapra másolva!
Hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség a MÁV Hídépítő hat volt munkatársát, a bíróság csütörtökön kettejüket előzetes letartóztatásba helyezte, két társuknak pedig házi őrizetet rendelt el. A rendőrség többek között fiktív számlázással gyanúsítja őket, és azzal, hogy több mint 200 millió forintos kárt okoztak a cégnek.
Vágólapra másolva!

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság csütörtökön a MÁV Hídépítő Kft. két volt munkatársát, ketten pedig házi őrizetbe kerültek - tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében a Fővárosi Bíróság. A hűtlen kezelés miatt indult nyomozásnak összesen hat gyanúsítottja van, ketten szabadlábon védekezhetnek. Egyik döntés sem jogerős. Az előzetes letartóztatás elrendelése ellen mindkét gyanúsított védője fellebbezett, míg a házi őrizet miatt az ügyészség nyújtott be fellebbezést.

A rendőrség 2006 augusztusa óta nyomoz a MÁV Zrt. feljelentése nyomán. Eszerint a MÁV Hídépítő Kft. - amely egyébként a MÁV Zrt. százszázalékos tulajdonában van - 2004. évre kimutatott 900 millió forintos vesztesége mögött a cég vezetőinek hűtlen kezelést megalapozó döntései állnak. A nyomozók az ügy kapcsán több szabálytalanságra is bukkantak. Felmerült a gyanú, hogy a cég fiktív számlázást folytatott, emellett fény derült arra, hogy a kft. több ideiglenes hídelem legyártására kapott megrendelést, ehelyett azonban a régieket festették át és számlázták le úgy, mintha újak lennének.

Mint kiderült, a bűncselekményekkel okozott vagyoni hátrány meghaladja a 207 millió forintot. A gyanúsítottak ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetése megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrség kedden hat embert állított elő, mindannyian a MÁV Hídépítő Kft. volt alkalmazottai. Négyüket őrizetbe vették, ketten pedig szabadlábon védekezhetnek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!