BKV: 23,5 milliárd forint a 2009-es veszteség

Vágólapra másolva!
A BKV a 2009-es évet 23 milliárd 525 millió forintos veszteséggel zárta, amely 17 milliárd forinttal rosszabb, mint az egy évvel korábbi - derül ki a BKV 2009. évi beszámolójából. Az adósságállomány azonban 3 milliárd forinttal alacsonyabb, mint várták.
Vágólapra másolva!
Fotó: Hirling Bálint [origo]
Fotó: Hirling Bálint [origo]

Az MTI birtokába hétfőn került dokumentum szerint az értékesítés nettó árbevétele 71,6 milliárd forint volt, 451 millióval kevesebb, mint 2008-ban.

A tervekben még -27 milliárdos adózás előtti eredmény szerepelt, ezt 2 milliárd forinttal sikerült javítani. A BKV adósságállománya 2009. december 31-én 79 milliárd forint volt, míg a tervekben még 82 milliárd forinttal számoltak. Az évet a cég 60 milliárdos hitelállománnyal kezdte.

A beszámolóból kiderül az is, hogy az egy évvel korábbihoz képest 41 millióval csökkent az utasszám, a kimaradt járatok száma pedig kevesebb volt, a jegyárnövelés miatt azonban a BKV menetdíjbevétele 672 millió forinttal több, 50 milliárd 380 millió forint volt.

2009-ben a BKV-nál összesen 12 és fél ezren dolgoztak, az ő bértömegük 39 milliárd 800 millió forint volt, közel 3 milliárddal több, mint az egy évvel korábbi.

Az elmúlt évben több fejlesztést is végrehajtott a társaság összesen 65 milliárd forint értékben, ebből csak a 4-es metró beruházása közel 51 milliárdot vitt el. Beszereztek 32 darab használt csuklós buszt, ütemezetten újították fel a trolikat, autóbuszokat, a 3-as metróvonal szerelvényeit, villamosokat, és több villamospályát is. Utóbbi két célra a közlekedési társaság közel 5 milliárd forintot fordított, ebből a járműfelújítás 3,1 milliárd forint volt.

Több pert is indított a BKV 2009-ben, eddig összesen ötven esetben tettek feljelentést 61 szerződés miatt. Ezen szerződések összege 1 milliárd 637 millió forint. Ezek közé tartozik Szalainé Szilágyi Eleonóra 86 millió forintos végkielégítése, tanulmányok és marketing szerződések is. A BKV korábban úgy tervezte, hogy a szerződések átvizsgálásával június 30-ig végez. A BKV éves beszámolójáról a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön dönt majd.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!