Gázolt a 3-as metró a Ferenc körútnál

Vágólapra másolva!
Egy fiatal nőt ütött el a 3-as metró a Ferenc körúti megállónál hétfőn reggel. A metró sokáig nem járt, és a metrópótló buszokkal is gondok voltak, mivel a szakszervezet tilatkozása nyomán nem tudtak elég buszt forgalomba állítani.
Vágólapra másolva!

Hétfőn reggel 7 óra előtt pár perccel a 3-as metró egy 22 éves nőt gázolt el a Ferenc körúti állomáson, a nő belehalt a balesetbe - közölte a BKV. A gázolás miatt buszokkal pótolták a nem közlekedő metrót - mondta Erős János, a BKV fődiszpécsere.

A fődiszpécser hozzátette, hogy a metróközlekedés a Ferenc körút és a Nagyvárad tér között 8.05-ig szünetelt, azóta újra járnak a szerelvények. Németh Cecília, a mentők sajtóügyeletese elmondta, hogy egy fiatal nőt ütött el a metró, aki a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

Az MTI szerint a BKV egyik szakszervezete alaposan ellenőrzi a buszokat, és megfelelő állapot hiányában nem engedi forgalomba őket. Emiatt kevés metrópótló buszt tudott forgalomba állítani a BKV reggel, és fennakadások voltak a vonalon. "A metrópótlás a mai reggelen - a legnagyobb sajnálatunkra - elmaradt a máskor biztosított színvonaltól" - közölte a BKV az eset után. A szakszervezet ezzel a lépéssel a kollektív szerződés hiánya ellen tiltakozik.