Több százezres bónuszt ad idén az IRM és a KvVM is

2010.01.04. 11:53

Az igazságügyi és a környezetvédelmi miniszter is bejelentette, hogy mennyi cafeteriajuttatást - például étkezési utalványt vagy üdülési csekket - kapnak náluk a köztisztviselők 2010-ben. Az igazságügyi tárcánál fejenként évi bruttó 450 ezer forint jár a köztisztiviselőknek, a környezetvédelmi minisztériumban pedig bruttó 400 ezret kapnak a dolgozók. A csúcstartó továbbra is a Miniszterelnöki Hivatal és az Önkormányzati Minisztérium a 750 ezres kerettel.

A Magyar Közlöny december 31-i számában több miniszter utasítása is megjelent arról, mekkora összegű cafetriajuttatásokat kapnak 2010-ben minisztériumuk köztisztviselői. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnál fejenként évi bruttó 450 ezer forint jár - rendelkezett Forgács Imre miniszter. Ebből a keretösszegből fedezik a juttatás után fizetendő közterheket is.

A köztisztviselők választhatnak a juttatások között, dönthetnek arról, hogy például étkezési utalványt, üdülési csekket vagy bérletet szeretnének-e. Választásuktól függ, hogy végül pontosan mennyi pénzt kapnak kézhez, mert más adókulcs vonatkozik a különböző juttatásokra.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium valamivel kisebb összeget, évi, bruttó 400 ezer forintot szán cafeteriára fejenként. Szabó Imre miniszter úgy rendelkezett, hogy a már 2009-ben kiosztott, 2010-re érvényes bérletek nem számítanak bele ebbe a keretbe. A környezetvédelmi tárca irányítása alatt álló szerveknél, például az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, a természetvédelmi és vízügyi felügyelőségeknél, valamint a nemzeti parkoknál évi bruttó 200 ezret kapnak juttatásként a munkavállalók fejenként.

Varga István gazdasági miniszter egyelőre nem rendelkezett a minisztérium munkatársainak juttatásairól, csak az irányítása alatt álló szervek dolgozóinak járó keretet határozta meg. E szerint a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal éves cafeteria-keretösszege fejenként bruttó 250 ezer forint, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalnál pedig fejenként 395 ezer forint a keret.

Egy december 23-án megjelent kormányrendelet előírja, hogy január 5-ig meg kell határozni a cafeteria éves összegét, de egyelőre még nem adta ki az erre vonatkozó utasítást az összes miniszter. Korábban az Oktatási és Kulturális Minisztérium, az Önkormányzati Minisztérium, valamint a Miniszterelnöki Hivatal mondta már be a keretszámot. Az oktatási tárcánál 250 ezer és 800 ezer forintos összeghatár között választhatnak a juttatásokból a köztisztviselők. Az Önkormányzati Minisztériumnál és a Miniszterelnöki Hivatalnál az éves keretösszeg fejenként 750 ezer forint.

A Kormányszóvivő Iroda korábbi megkeresésünkre azt közölte, hogy számításaik szerint náluk a cafeteria minimuma és maximuma - attól függően, hogy a legtöbb közteherrel járó természetbeni juttatásokat vagy csak a kedvezményesen adózó juttatásokat kérné a köztisztviselő - évi nettó 383 ezer forint és 600 ezer forint közötti juttatást jelent majd. Ez alapján az igazságügyi minisztérium bruttó 450 ezer forintja nettó 360 ezer és 230 ezer forint között ingadozhat köztisztviselőnként, míg a környezetvédelmi tárca bruttó 400 ezre maximum 320 ezret, minimum 204 ezret jelenthet nettóban.

Az [origo] korábban megkérdezte a Kormányszóvivői Irodát arról, hogy a 2010-re meghirdetett cafeteriakeret hogyan illeszkedik a gazdasági válság miatt a közszférában bejelentett takarékossági intézkezdésekhez. A Kormányszóvivői Iroda szerint még így sem tudják kompenzálni a 13. havi illetmény megszüntetését, "a köztisztviselői illetményalap reálértékének több év óta tartó csökkenését" és a köztisztviselői jutalmazás "radikális korlátozása" miatti jövedelemcsökkenést. Erről részletesen korábbi cikkünkben, itt olvashat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK