Már a pesti mellékutakon járnak a hókotrók

Vágólapra másolva!
Budapest több körzetében már a mellékutakat takarítják a hókotrók szerda délután - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. Összesen 107 munkagép dolgozik az utakon. A cég éjszakára hómunkásokat vesz fel.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) munkagépei szerdán délután már Budapest több körzetében a mellékutakat takarítják. Összesen 107 hókotró és 643 hómunkás takarítja az utakat, járdákat, lépcsőket és gyalogátkelőhelyeket.

Az FKF szerint a mellékutak többsége még havas vagy csúszós. A cég arra számít, hogy csütörtök reggelig újra esni kezd majd a hó, ezért várhatóan a munkagépek visszatérnek majd a főutakra.

Szerdán a nagy havazás miatt egész nap lassú volt a forgalom a fővárosban, az FKF sokáig hiába takarította a főutakat, azokat sok helyen újra belepte a hó. A Fővinform ügyeletese szerint a Ferihegyre vezető úton és a Budakeszi úton volt nagyobb torlódás délelőtt. Minderről bővebben a hóhelyzetről szóló összefoglalónkban olvashat.

Az FKF hómunkásokat vesz fel éjszakai munkára. Az este tíztől reggel hatig tartó munkára a kerületi szolgáltatási csoportoknál lehet jelentkezni. A nyolc órai munkavégzésért nettó 3.600 forintot fizet a társaság. A cég korábbi közlése szerint a délutános műszakban 643 hómunkás takarítja a járdákat, a lépcsőket, a gyalogátkelőhelyeket.