Szerdán is akadozik a fővárosi buszforgalom

Vágólapra másolva!
Több vonalon is késésekre és járatkimaradásokra kell számítani a fővárosban szerda reggel is, mivel ismét nem indult el a buszok egy része. Olyan járat is van, amely egyáltalán nem jár, helyette a HÉV-et javasolja a BKV. Szerdától munkába állt a szuper kontroll csoport, amely átvizsgálja azokat a buszokat, amelyekkel a sofőrök műszaki okokra hivatkozva nem akarnak elindulni.
Vágólapra másolva!

Számos BKV-busz nem indult el szerdán, hasonlóan az előző két naphoz, így a BKV kora reggeli tájékoztatása szerint késésre, fennakadásokra számítani.

A kora reggeli 25-ről szerda 8 órára 16-ra csökkent azoknak a járatoknak a száma, ahol késésekre kell számítani. A legtöbb helyen 10-15 percet késnek a buszok, de van ahol csak óránként közlekednek a járatok. A legnagyobb fennakadás a 7-es buszokon (7, 7E, 173, 173E) van, itt a gyorsjáratok is késnek. Nagyobb időközökkel követik egymást a 9-es, 23-as és a 112-es buszok. Fél hét körül állt forgalomba az első jármű a többi között a 35-ös, 113-as vonalon. A 175-ös járat egyáltalán nem jár, a BKV a HÉV használatát javasolja.

A BKV legutolsó tájékoztatása szerint az alábbiak szerint alakul a járatok sűrűsége (a felsorolásban szereplő többi járat nagyjából tudja tartani a menetrendet):

7-es: 7-8 helyett 10 perc

7E: 7-8 helyett 9 perc

173: 7-8 helyett 9-10 perc

173E: 7-8 helyett 10-12 perc

9-es: 7-8 helyett 10 perc

15-ös: 10 helyett 13-15 perc

16-os: 6 helyett 10 perc

112: 10 helyett 12 perc

212: 12 helyett 15 perc

85-ös: 10 helyett 12-15 perc

282E, 284E: menetrend szerint

67-es: 15 helyett 15-30 perc

32-es: 10 helyett 13-15 perc

153-as: 12 helyett 20 perc

159-es: 10 helyett 15 perc

123-as: 12 helyett 20-30 perc

A hétfő óta tartó fennakadások oka a cégnél a kollektív szerződés lejárta miatt kialakult vita. A szakszervezetek azt kérték a sofőröktől, hogy bármilyen hibát észlelnek a járművön, kérjenek tartalék buszt, így a sofőrök műszaki hibásként jelent olyan buszokat is, amelyeket máskor átvettek. Ezzel egyébként csak a BKV által előírt szabályokat tartják be, de a buszok jelentős része így nem állt reggelente forgalomba.

A cég szerint ez "nem legális sztájk". A cég azt ígérte, hogy szerdától minden ilyen buszt újra átvizsgál egy úgynevezett szuper kontroll csoport, és ha indokolatlannak találják a hibabejelentést, elbocsátják a sofőrt. Ezzel a szakszervezetek szerint a BKV vezetése meg akarja félemlíteni a munkavállalókat, akik csak a szabályok szerint járnak el.

A BKV vezetése által megbízott szuper kontrollcsoport is igazolta szerda reggel, hogy nem álhibák vannak a buszoknál és nincs indokolatlan szolgálatfelvétel-megtagadás - mondta Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője. Szerinte ezt támasztja alá, hogy több esetben a buszgarázsban dolgozók forgalomba küldtek volna olyan buszt, amelyet műszaki hiba miatt a kontrollcsoport visszaküldött a garázsba. Volt olyan garázs, ahol elfogyott az ablakmosó folyadék a járművekben, és olyan buszok is, ahol nem működött az utastérfűtés, de a kontrollcsoport ezeket is visszatartotta.

A BKV a kontrollcsoport működésének tapasztalatairól csak délutánra ígért tájékoztatást.