Homályos rendszám alapján nem büntethet az autópálya-kezelő

Vágólapra másolva!
Egy elmosódott rendszám alapján követelt autópálya-pótdíj miatt indított vizsgálatot Szabó Máté ombudsman. Az országgyűlési biztos az eljárás leállítására kérte az autópálya-kezelő céget, bár megállapította azt is, hogy erre az autópálya-használatot szabályozó rendelet nem ad lehetőséget.
Vágólapra másolva!

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-től (ÁAK) mint közszolgáltatótól elvárható, hogy megalapozott bizonyítékok alapján indítson eljárást - figyelmezetetett Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa egy panasz miatt indított vizsgálatának jelentésében. Egy autós azért fordult az ombudsmanhoz, mert az ÁAK Zrt. pótdíj fizetésére kötelezte egy olyan elmosódott fényképfelvétel alapján, amelyről egyértelműen nem lehetett leolvasni a rendszámot.

A panaszos feljelentésére a debreceni rendőrkapitányságon is eljárás indult, és ez megállapította, hogy a megadott időben és helyen egy hasonló rendszámú jármű közlekedett, érvényes autópálya-matricával. Az ÁAK Zrt. ennek ellenére továbbra is igényt tartott a pótdíjra.

Szabó Máté kezdeményezte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatójánál, hogy tekintsen el a követeléstől, az ügyet zárja le. Az ombudsman vizsgálata során az is kiderült, hogy az autópálya-használatot szabályozó rendelet nem tartalmazza a pótdíj elengedésének, mérséklésének, részletfizetésének lehetőségét méltányossági okokból sem. A szabályozás hiányosságaira visszavezethető visszásság megszüntetésére az ombudsman javasolta a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszternek, hogy módosítsa, egészítse ki rendeletét.

A vizsgálat megállapította azt is, hogy az autópálya használatának jogi környezete nem tisztázza az autós és az ÁAK Zrt., valamint a Nemzeti Közlekedési Hatóság között keletkező jogviszony közjogi vagy magánjogi jellegét. Ennek a felek egymáshoz viszonyított jogállása (egyenrangúak vagy alá-fölé rendeltek-e), jogai és kötelezettségei, valamint a jogorvoslati lehetőségek (bírósági vagy közigazgatási út) miatt van jelentősége. Ezért az ombudsman javasolta az Országgyűlésnek, hogy pontosítsa a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényt.