Kizárnák a miskolci tűzoltókat a paneltűz utáni nyomozásból

Vágólapra másolva!
Újabb szakvéleményt kér a miskolci paneltűzről az ügyben nyomozó rendőrség, miután a szükséges dokumentumok beszerzése után sem tudták meghatározni a három emberéletet követelő tűz okát. A nyomozásból a rendőrök szeretnék kizárni a helyi tűzoltókat, mivel azok a rendőrség szerint "érintettek" az ügyben.
Vágólapra másolva!

Kiegészítő szakértői véleményt kér a tavaly augusztusi miskolci paneltűz okai után nyomozó Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, miután beszerezték az ügyhöz kapcsolódó iratokat - jelentette be a rendőrség pénteken. A három emberéletet követelő tűz keletkezéséről továbbra sem tudni semmit, a rendőrség tavaly november óta nyomoz ismeretlen tettesek ellen.

Korábban sem az elsődleges, sem a másodlagos tűzvizsgálat nem tudta megmagyarázni a paneltűz okát, a második vizsgálat azonban kimondta, hogy a miskolci tűzoltók hibáztak a nyomok rögzítésénél. A jelentés szerint a helyszínre érkező tűzoltók nem elég pontosan vették fel a jegyzőkönyvet, rosszul vagy egyáltalán nem rögzítettek nyomokat, és emiatt sem lehet tudni a tűz okát (erről bővebben itt olvashat).

A rendőrség ez alapján pénteken közölte, hogy az ügyben érintettnek tartja a Miskolci Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságot. Az érintettség miatt a megyei rendőr-főkapitányság azt kérte az országos rendőr-főkapitányságtól, hogy zárják ki a nyomozásból a tűzoltóságot, és a helyükre más hatóságot jelöljenek ki.

Az eddigi adatokból az derül ki, hogy emberi mulasztás is közrejátszhatott a tűzben, amelyben egy anya és két gyereke vesztette életét. A rendőrség büntetőeljárás keretében, több ember halálát okozó gondatlan közveszélyokozás miatt vizsgálódnak. A hét elején az [origo]-nak még azt mondták, hogy az iratok beszerzésén dolgoznak, konkrét gyanúsítottjuk nincs, a nyomozás vége pedig bizonytalan. A pénteki közlemény szerint a szükséges iratok után is további szakvéleményre van szükség a helyzet tisztázására.