Kisebb áradás kezdődött megint a Tiszán

Vágólapra másolva!
Továbbra is elsőfokú árvízvédelmi készültség van a Tisza és a Kraszna egyes szakaszain, a szabolcsi Tisza-szakaszon pedig ismét kisebb áradás kezdődött. Hétvégére is csapadék várható.
Vágólapra másolva!

Újabb, ezúttal a korábbiaknál kisebb mértékű áradás kezdődött a szabolcsi Tisza-szakaszon és a mellékfolyókon - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője, Bodnár Gáspár pénteken. Csütörtökön körülbelül 10 milliméter csapadék hullott a vízgyűjtőn, hó és eső formájában. Továbbra is elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a Tiszán Nagyhalász és Gávavencsellő között, valamint a Kraszna védvonalain, a Szamos és a Túr vízállása egyelőre a készültségi szint alatti. Bodnár szerint a nyíregyházi vízügyi szervezet jelenleg 120 kilométer hosszú töltésen tart fenn árvízvédelmi készültséget. Fokozottan figyelik azokat a gátszakaszokat, ahol fakadó víz és talpszivárgás észlelhető.

A Felsőszabolcs-alsó belvízvédelmi szakaszon másodfokú, a Szamos-Krasznaközben pedig elsőfokú a készültség. Jelenleg négy szivattyútelepet üzemeltetnek, ezek csütörtökön 570 ezer köbméter vizet emeltek át a folyókba, így a belvízzel elöntött területek nagysága 6 ezer hektárra csökkent. Bodnár hozzátette, hogy a legfrissebb előrejelzés szerint a hétvégén további csapadék várható, ez a folyókon további vízszintemelkedést, illetve a belvízzel elöntött terület növekedését okozhatja.