Elkezdték a magyarországi szavazókörök felülvizsgálatát

Vágólapra másolva!
Megkezdődött a szavazókörök felülvizsgálata Magyarországon. A választók szempontjából ez annyi változást hozhat, hogy a valószínűleg áprilisban esedékes parlamenti választásokon más iskolában vagy intézményben kell majd szavazniuk. A választókerületekhez változatlanul fél hozzányúlni az országgyűlés.
Vágólapra másolva!

Bár Sólyom László köztársasági elnök még nem írta ki az országgyűlési választás időpontját, a szakapparátus már megkezdte a felkészülést a választás lebonyolítására. A jegyzők januárban felülvizsgálják a szavazókörök számát és területi elosztását, vagyis elvégzik a körzetesítésnek nevezett feladatot.

A választási eljárásról szóló törvény előírja a helyi választási irodák vezetőinek (azaz a jegyzőknek), hogy minden év januárjában vizsgálják felül a szavazókörök számát, sorszámát és területi elosztását. A szavazóköröket a jegyzőknek úgy kell kialakítaniuk, hogy azokba lehetőleg 600-nál több, ám 1200 választópolgárnál kevesebb jusson, és minden településen legyen legalább egy szavazókör.

A körzetesítés a választást érdemben nem befolyásolja, a választókat csak az érintheti, hogy egy másik szavazókörben - iskolában, közintézményben - kell leadniuk szavazatukat. A szavazókörök kialakításánál figyelemmel kell lenni arra, hogy azok nem léphetik át az egyes választókerületeket. A januári körzetesítést még a választás kitűzése előtt el kell végezni a legfrissebb lakcímnyilvántartás alapján. A körzetesítés során az összes címet, ahol választópolgár lakik, a körzetesítést segítő szoftverrel besorolják egy szavazókörbe.

A választókerületek átalakításához kétharmados országgyűlési támogatottság kellene, ám a képviselők az elmúlt években erősödő aránytalanságok ellenére sem "rajzolták át" a választókerületi határokat, ez ugyanis érzékelhető módon befolyásolhatná a választások végeredményét.

Sólyom László köztársasági elnök decemberben arról beszélt, a lehető legkorábbi időpontra fogja kiírni az országgyűlési választást, így annak első fordulója valószínűleg április 11-én, második fordulója április 25-én lesz. A választást a szavazás előtt 72 nappal kell kiírnia az elnöknek, így Sólyom legkésőbb január 28-án hirdeti ki az országgyűlési választás idejét.