A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) dönthet arról, hogy legalább részben nyilvánosságra hozzák-e a Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök őszödi beszédének kiszivárgásáról szóló jelentést. Az NBH azonban nemzetbiztonsági okokból olyan információkat is visszatarthat, amelyek egyébként nyilvánosak.

"Abból, hogy a jelentést esetleg államtitokká vagy szolgálati titokká minősítették, nem következik, hogy teljes egészében elzárható lenne a nyilvánosság elől" - közölte az [origo]-val Jóri András, az adatvédelmi biztos. Az ombudsmant azt követően kerestük meg, hogy hiába kértük a Kormányszóvivői Irodától az őszödi beszéd kiszivárgásáról szóló nemzetbiztonsági jelentést, nem tették lehetővé, hogy megtekintsük az anyagot.

December végén zárult le az a három éves vizsgálat, amely annak járt utána, hogyan szivárgott ki 2006-ban Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök őszödi beszéde. A vizsgálat eredményéről a kormány mindössze annyit közölt: az MSZP 2006 májusi őszödi frakcióülését - ahol Gyurcsány a beszédét elmondta - nem hallgatták le, a felvételt nem titkosszolgálati eszközökkel rögzítették, a beszéd belső embertől szivárgott ki.

Mivel a jelentés teljes szövegét a kormány nem hozta nyilvánosságra, decemberben hivatalosan is kértük a Kormányszóvivői Irodától, hogy megismerhessük a dokumentumot. Megkeresésünket a Kormányszóvivői Iroda azzal hárította el, hogy a dokumentum minősített adatot tartalmaz, így nem adhatják ki a jelentést. A titoktörvény szerint a minősített adat lehet államtitok - ennek nyilvánosságra hozatala veszélyeztetheti az állam nemzetbiztonsági, honvédelmi, bűnüldözési érdekeit -, illetve szolgálati titok - ennek nyilvánosságra kerülése veszélyeztetheti egyes állami szervek működését.

Szollár Domokos kormányszóvivő az [origo]-nak azt mondta: az őszödi jelentés esetén utóbbiról, vagyis szolgálati titokról lehet szó. A jelentést a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) készítette, így a dokumentum arra vonatkozó információkat tartalmaz, hogyan, milyen módszerekkel dolgozik a titkosszolgálat. Szollár szerint ezek nyilvánosságra hozatala nemzetbiztonsági érdekeket sértene. Erre utal, hogy a vizsgálat nem arra irányult, hogy ki szivárogtatta ki a beszédet, hanem arra, hogy megfelelő volt a kormánykomplexum nemzetbiztonsági védelme. 

A Kormányszóvivői Iroda decemberi válaszában azt is közölte, hogy azért sem tudják kiadni a jelentést, mert a nincs náluk. Az NBH ezzel szemben közölte, hogy úgy tudják, Juhász Gábor a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter megküldte a jelentést Bajnai Gordon kormányfőnek. Megkérdeztük a kormányszóvivőt, hogy ha megkapták a jelentést, akkor bizonyos részek kitakarásával miért nem nézhetünk bele abba. Szollár erre azt válaszolta: a jelentős főbb megállapításait nyilvánosságra hozták, a dokumentum nyilvánosságra hozásáról pedig csak az NBH dönthet, mivel ők készítették a jelentést.

Az adatvédelmi biztos irodája az [origo]-val azt közölte: egy NBH által készített jelentés nem lesz automatikusan titkosított, az NBH-nak ugyanis ugyanolyan jogszabályok szerint kell döntenie a titkossá minősítésről, mint a többi kormányzati szervnek. Ha egy dokumentumot az NBH titkosított, akkor ebből nem következik az sem, hogy a dokumentum teljes egészében elzárható a nyilvánosság elől - közölte az adatvédelmi biztos irodája. Az ombudsman irodája a titoktörvényre hivatkozva azt írta: a dokumentum nem minősített részeit meg lehet ismerni, ha azokat elkülönítik a minősített részekről. A biztos irodája azonban hozzátette: a nemzetbiztonsági törvény alapján az NBH közérdekű adat kiadását nemzetbiztonsági érdekből megtagadhatja.

Az [origo] hétfőn kérte az NBH-tól, hogy a titkosított részek kitakarásával, engedélyezzék a jelentés megtekintését. Kérésünkre kedd délutánig nem érkezett válasz.

A hangfelvétel a 2006. május 26-án Balatonőszödön tartott MSZP frakcióülésen készült. Gyurcsány Ferenc a zárt ülésen elhangzott beszédében - helyenként durva szavakkal - elismerte, hogy kormánya végighazudta az elmúlt másfél-két évet, az ország pénzügyi lehetőségeit pedig messze túllépték. A beszéd kiszivárgása után zavargásokba is torkolló utcai tüntetéssorozat kezdődött.