110 ezer embert is érinthet a PPO-ügy

Vágólapra másolva!
Akár 110 ezer sértettje is lehet a PPO-ügynek: az ingyenes online szolgáltatásokat kínáló cég 2500 forintról küldött számlát minden felhasználójának. A céget a versenyhivatal és a fogyasztóvédelmi hatóság már vizsgálja, sőt a rendőrség is nyomozást indított csalás gyanújával ismeretlen tettes ellen.
Vágólapra másolva!

Csalás miatt indított nyomozást a rendőrség a hétfőn nyilvánosságra került úgynevezett PPO-ügyben. Az online szolgáltatásokat nyújtó honlap az ingyenes szolgáltatásait igénybe vevő ügyfeleinek 2500 forintos számlát küldött, amelyről csak a rendszer belső levelezésén értesítették az ügyfeleket.

A Gazdasági Versenyhivatalhoz az év elején több mint kétszáz bejelentés érkezett az ingyenes szolgáltatásért pénzt számlázó cég miatt. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság is vizsgálja, hogy mi történt. Megnézik az érintett szerződéseket, ellenőrzik, hogy történt-e megtévesztés. Az iratok szerdán reggel kerültek a Budapesti Rendőr-főkapitányságra (BRFK).

A BRFK szerdán kora este közölte az üggyel kapcsolatban, hogy az online vásárlásokkal foglalkozó cég ügyében csalás miatt szerdán nyomozást indítottak, egyelőre ismeretlen tettes ellen. Kedden és szerdán egyébként a rendőrségre is több száz feljelentés érkezett. A nyomozók szerdán intézkedtek a cég iratainak, illetve az online vásárlókkal kötött szerződések beszerzéséről. Felvették a kapcsolatot a cég vezetőivel is, akiket a napokban meghallgatnak az ügyben.

A rendőrség szerint sajtóhírek alapján akár 110 ezer sértettje is lehet az ügynek, de az eljárás szempontjából nem szükséges, hogy mindegyikük egyenként feljelentést tegyen. Idáig ugyanis több mint 300 feljelentés érkezett, ugyanazzal a tartalommal. Attól függetlenül, hogy tett-e valaki feljelentést, vagy sem, a nyomozók átfogóan megvizsgálják a magánemberek számláiról történt levonások jogosságát.

A honlapja szerint a PPO-val lehet lottózni, mobiltelefon egyenleget feltölteni, autópálya-matricát venni, biztosítást kötni és online faxot vagy sms-t küldeni, miután az ügyfél regisztrálta bankkártyáját. A PPO regisztrációkor különböző csomagokat kínál ügyfeleinek, amelyek egy része fizetős, ez a szerződési feltételek között is olvasható.