Két helyen már a problémás szint fölött van a légszennyezettség

Vágólapra másolva!
Budapesten sok a szállópor a levegőben, és a szélcsend miatt egyre szennyezettebb a levegő. A csütörtök délelőtti állás szerint szombaton rendelhetnek el, egyelőre enyhébb szmogriadót, ami még nem jár forgalomkorlátozással.
Vágólapra másolva!

A budapesti légszennyezettségi adatok alapján (amelyet a Környezetvédelmi Minisztérium oldaláról, innen lehet elérni) csütörtökön délelőtt Budatétényt kivéve mindenütt szennyezettnek számít a levegő, de egyelőre csak két helyen, a Széna téri és a Teleki téri mérőállomáson lépi át a tájékoztatási szintet.

A jelenlegi szabályok szerint szmogriadót akkor kell elrendelni Budapesten, ha a szállópor (PM10) koncentrációja két mérőállomáson két napon át bizonyos szint fölé emelkedik. Ha ez a szint 75 mikrogramm/köbméter, akkor a Főpolgármesteri Hivatal köteles a veszélyes mértékű szennyezőanyagról tájékoztatni a lakosságot, ha pedig a 100 mikrogramm/köbmétert is meghaladja a szennyezettség, akkor életbe lép a riasztási szint. Ebben az esetben már forgalmi korlátozásokat is be lehet vagy kell vezetni, például megtilthatják a páros vagy páratlan rendszámú autók közlekedését (erről bővebben itt olvashat).

A Teleki téren és a Széna téren csütörtökön meghaladta a kritikus szintet a légszennyezettség. Szerdán azonban még ezek közül egyiken sem. Ráadásul szmogriadót elrendelni akkor lehet, ha legalább három helyen efölé emelkedik a légszennyezettség szintje - közölte az [origo]-val a Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztálya. Ha csütörtökön és pénteken is három mérőállomáson meghaladja a tájékoztatási szintet a PM10-koncentráció, akkor a hétvégén - legkorábban szombaton - elrendelhetik az enyhébb szmogriadót (cikkünkben korábban azt írtuk, két helyen kell a kritikus szint fölött lennie a légyszennyezettségnek, a hibáért olvasóink elnézését kérjük - a szerk.).

A riasztási szint elérésének egy másik követelménye is van, e szerint akkor van szükség a szmogriadó elrendelésére, ha az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) szerint a következő napokban sem várható jelentős változás. Az [origo] időjárási adatait szolgáltató Ici Rt. előrejelzése szerint a következő napokban nem változik nagyot az időjárás, marad a szélcsend. Ugyanezt közölte szerdán az MTI-vel az OMSZ is.