Feleségének, ügyvédjének és a bíróságnak is hagyott búcsúlevelet a Ragyás Tóniként ismert, H. Antal megöletésével vádolt M. Róbert, aki vasárnap hajnalban szökött meg a házi őrizetből. Büntetőpere a távollétében is folytatódott csütörtökön. A bíró kijelentette, hogy 36 órán át nem ellenőrizte senki. A budapesti rendőrfőkapitány soron kívül vizsgálatot rendelt el arra, hogy történt-e mulasztás.

Csütörtökön folytatódik a Fővárosi Bíróságon a Ragyás Tóniként ismert, H. Antal megöletésével vádolt M. Róbertnek és társainak a büntetőpere. Eredetileg úgy volt, hogy csütörtökön az ügyész elmondja majd a perbeszédet, de a terveket felülírta, hogy M. Róbert vasárnap hajnalban megszökött a házi őrizetből.

M.-et a bíróság felhívása ellenére nem ellenőrizték szigorúbban a rendőrök - jelentette be Vaskúti András bíró a reggeli tárgyaláson. A bíró hozzátette, hogy a rendelkezésére álló rendőri jelentés szerint a rendőrjárőr csak vasárnap este 19 óra után észlelte, hogy a vádlott eltűnt a házi őrizetből, pedig a szökés reggel történt. A bíróság értesülése szerint tehát több mint 36 órán keresztül nem ellenőrizte a rendőrség M.-et. Vaskúti közölte azt is, hogy a vádlott eltűnéséről csak kedden kapta meg a tájékoztatást, mert azt nem névre szólóan küldte meg neki a rendőrség, és ezért csak aznap bocsáthatta ki az elfogató parancsot.

A szökés miatt belső vizsgálatot rendelt el Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány. Tóth csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: ha a vizsgálat komoly mulasztást állapít meg, akkor akár az állását is vesztheti a mulasztó. A rendőrfőkapitány nem szabott határidőt a belső vizsgálatnak, azt még szerdán, soron kívül elrendelte.

A Fővárosi Bíróság csütörtökön közölte, hogy intézkedtek "a szökésben lévő M. Róbert vádlottal szemben, először a belföldi elfogatóparancs, a mai napon pedig a nemzetközi és európai elfogatóparancs kibocsátása iránt".

M. Róbertet és társait 2006 nyarán fogták el, a per 2007 márciusában kezdődött. A vádlott előzetes letartóztatását 2008 szeptemberében meg kellett szüntetni, mert eltelt a törvényben meghatározott, legfeljebb hároméves időtartam. A házi őrizet elrendelése idején M.-et Parti Ágnes ügyvéd védte, aki egészségi állapota miatt adta át az ügyet később kollégájának.

Parti Ágnes az [origo]-nak azt mondta: szó volt arról, hogy M. mozgását a házi őrizet alatt nyomkövető technikai eszközzel is ellenőrizzék. Ilyen eszközt csak akkor lehet bevetni, ha ahhoz a vádlott is hozzájárul. M. megadta a hozzájárulást, a nyomkövetőt mégsem szerelték fel, mert a technikai feltételek nem voltak meg hozzá, nem állt rendelkezésre ilyen eszköz - tette hozzá Parti.

Parti úgy tudja: szökése előtt M. egyszer sem szegte meg a házi őrizet szabályait, feleségével és fiával élt egy XIII. kerületi társasházban. Parti hallomásból úgy értesült: M. nem vitte magával családtagjait, de búcsúlevelet hagyott.

Lakatos Csilla, M. jelenlegi védőügyvédje csütörtökön a tárgyalás után az [origo]-nak azt mondta: a tárgyaláson felolvasták a búcsúlevelet, amelyben a feleségének, a bíróságnak és neki, az ügyvédjének hagyott üzenetet M. Az ügyvéd szerint M. a bíróságot arra kérte, hogy a perben semmi olyat ne értékeljenek, ami nem bizonyított, az ügyvédnek pedig azt hagyta meg, hogy védőbeszédében az ártatlanságát hangsúlyozza majd.

Lakatos azt is elmondta, hogy a szökés időpontjáról a feleségtől tudnak, aki állítása szerint szombaton együtt feküdt le aludni a férjével, és vasárnap arra ébredt, hogy nincs mellette.

A csütörtöki tárgyaláson kialakult a büntetőper új időrendje: március 9-én lesz az ügyészi perbeszéd, rá egy hétre kezdődnek az ügyvédi védőbeszédek - közölte az ügyvéd. Lakatos szerint a csütörtöki tárgyalás fontos történése volt, hogy ismertették az elmeszakértői véleményt a per "Pufi" néven emlegetett koronatanújáról: beszámíthatónak nyilvánították. Az ügyvéd szerint ennek azért van jelentősége, mert a büntetőper során korábban a koronatanú visszavonta a vallomását, és a most ismertetett elmeszakértői vélemény alapján ezt tudatosan, beszámítható állapotban tette.(A vádakról és M. védekezéséről korábbi cikkünkben, itt olvashat.)