Száz bűncselekményt követett el egy 14 év alatti fiú

Vágólapra másolva!
A miskolci rendőrség szerint száz bűncselekményt  - főként lopásokat - követett el eddig egy 14 évesnél is fiatalabb fiú, aki kora miatt nem büntethető. Legutóbb egy emődi családi házat próbált kirabolni.
Vágólapra másolva!

Kereken száz bűnügyet halmozott fel eddig a Miskolci Rendőrkapitányságon egy fiú, aki még nincs 14 éves sem - közölte hétfőn honlapján a rendőrség. A fiú főként lopásokat követett el, de legutóbb egy rablás kísérlete miatt indult nyomozás vezetett el hozzá. Az elkövetők január 24-én pénzt követeltek egy emődi családi ház tulajdonosnőjétől, és miután nem kaptak, félrelökték a nőt, és behatoltak a lakásba. Értékek után kutattak, de nem jártak eredménnyel, erre távoztak, de előtte még rázárták a megfélemlített nőre az ajtót. A rendőrök szerint a fiú és egy társa megalapozottan gyanúsítható a rablási kísérlet elkövetésével.

A rendőrségi közlemény szerint a gyermekkorúak büntetőjogi felelősségre nem vonhatók ugyan, de tettük nem marad következmény nélkül, a rendőrség ugyanis ilyen esetekben értesíti a területileg illetékes települési önkormányzat jegyzőjét, illetve a gyámhivatalt. Ők felülvizsgálják a gyerek családi körülményeit, és szükség esetén gyermekvédelmi hatósági intézkedéseket tesznek. Bűnismétlés esetén a rendőrség is kezdeményezheti a gyerek védelembe vételét az illetékes önkormányzatnál, és amennyiben ez nem elegendő és a gyerek érdekében szükséges, saját hatáskörben dönt az intézeti elhelyezésről.