A Fidesz honlapján is feltűnt a kampányoló Dzsudzsákról szóló hír

Vágólapra másolva!
Dzsudzsák Balázs magyar válogatott focistát kérte fel a Fidesz arra, hogy legyen az egyik kampányarca - írta a keddi Napi Ász. A Fidesz nem erősítette meg egyértelműen az információt, de honlapjára kitette a hírt.
Vágólapra másolva!

Dzsudzsák Balázst, a magyar válogatott és a holland PSV Eindhoven focistáját kérte fel a Fidesz, hogy legyen az egyik kampányarcuk - írja a Napi Ász. A lap szerint az információt megerősítette a focista is. Azt mondta, menedzsere tárgyal az ellenzéki párttal és hamarosan megállapodhatnak.

Dzsudzsák a Napi Ásznak azt mondta, politikával nem foglalkozik, de szívesen szerepelne a Fidesz plakátjain, ha ezzel ráirányíthatná a figyelmet a sportra és a futballra.

A Fidesz nem erősítette meg egyértelműen az információt, ugyanakkor a honlapjára kitette a Napi Ász hírét. Havasi Bertalan sajtófőnök az [origo] megkeresésére úgy reagált: "Nem született még semmilyen döntés arról, kik szerepelnek majd a plakátjainkon, kampánykiadványainkban. Mindenesetre megtisztelő, hogy egy válogatott futballista számára vonzó lehetőség a Fidesz plakátjain való szereplés."

Dzsudzsák Balázst többször próbáltuk elérni telefonon, de kedden 14 óráig nem vette fel a mobilját.