130 millió forintot gyűjtött januárban a Fidesz

Vágólapra másolva!
130 millió forint adomány érkezett a Fideszhez a párt támogatóitól, több mint 50 ezer ember pedig önkéntesnek jelentkezett - közölte csütörtökön a Fidesz. Orbán Viktor pártelnök január elején küldött levelet a párt támogatóinak, ebben arra kérte őket, jelentkezzenek önkéntesnek, valamint ha tudnak, küldjenek adományt.
Vágólapra másolva!

Eddig több mint 130 millió forint adomány érkezett a Fideszhez a párt támogatóitól, az önkéntesek száma pedig már meghaladja az 50 ezret - közölte csütörtökön Nyitrai Zsolt, a párt operatív igazgatója.

Nyitrai szerint a több mint 130 millió forintnyi adomány körülbelül 41 ezer befizetésből gyűlt össze 2-2,5 hét alatt. Az átlagos támogatás fejenként 3200 forint volt, a leggyakoribb összeg pedig 5 ezer forint volt. Jellemzően kisebb összegekből állt össze a 130 millió forint, de volt olyan adományozó is, aki egymillió forintot utalt. Ebből finanszírozza a Fidesz az önkéntestoborzó plakátokra szánt mintegy 20 millió forintot.

A legtöbb önkéntes a közép-magyarországi régióból jelentkezett, többségük nő. A politikus szerint az önkéntesek feladata irodai ügyelet, ajánlószelvények gyűjtése, direkt marketing levelek kihordása, további toborzás, telefonhívások, elektronikus levelek kiküldése és sms-küldés. A Fidesz összesen százezer önkéntest szeretne toborozni.

Orbán Viktor Fidesz-elnök az év első napjaiban küldött levelet a párt támogatóinak, amelyben arra kérte őket, jelentkezzenek önkéntesnek, és ha tudják, támogassák anyagilag a Fidesz kampányát. Sem az adománygyűjtés, sem az önkéntestoborzás nem ért még véget - mondta.

Nyitrai közölte: az ajánlószelvény-gyűjtés előtt a Fidesz-KDNP minden országgyűlési képviselőjelöltje levélben keresi meg a választókat. Ennek része egy adatlap is, amelyen nevet, lakcímet, életkort, telefonszámot, e-mail címet kérnek a választóktól - közölte. A Fidesz ezeket a már meglévő legális adatbázisába teszi. Hozzátette: mindezt bejelentették az adatvédelmi biztos hivatalánál.

A pártok adománygyűjtéseiről itt olvashat bővebben!