Meghalt a tornaórán rosszul lett jászberényi fiú

Vágólapra másolva!
Csütörtökön meghalt az a jászberényi fiú a Heim Pál Gyermekkórházban, aki múlt pénteken testnevelés órán esett össze. Jászberény polgármestere vizsgálatot indít az ügyben: hétfőn kezdik meg annak kiderítését, hogy valóban hibáztak-e a fiúhoz riasztott háziorvosok.
Vágólapra másolva!

Hiába hívta a jászberényi mentőszolgálat ügyeletese a háziorvosokat, nem mentek ki ahhoz a kisfiúhoz, aki múlt pénteken testnevelés órán lett rosszul - értesült a Független Hírügynökség. A 12 éves fiú csütörtökön halt meg a budapesti Heim Pál Gyermekkórházban, kezelőorvosa szerint egyetlen percre sem tért magához, lényegében a kórházi ellátás alatt végig a klinikai halál állapotában volt.

Miután a fiú rosszul lett, a riasztott öt háziorvos közül mindegyik felvette a telefont, de négy elutasította a segítséget, az ötödik orvos ment ki végül a helyszínre, a Belvárosi Általános Iskolába. Gedei József jászberényi polgármester erről pénteken azt mondta: saját információi azt indokolják, hogy vizsgálatot kell folytatni az ügyben. A polgármester már egyeztetett az önkormányzat egészségügyi és sport bizottságának elnökével, vele egyetértésben döntött úgy, hogy hétfőn azonnal megkezdik annak kiderítését, valóban késlekedett-e a segítség, és elhárították-e a munkát a riasztott orvosok.

A jászberényi Belvárosi Általános Iskola igazgatója korábban elmondta, a gyerek testnevelésórán lett rosszul, fáradságra panaszkodott, leült, majd el is dőlt. A kiérkező mentősök élesztették újra. Az igazgató szerint a fiú máskor eleven, jó kedélyű volt, nem tudtak róla, hogy bármilyen betegségben szenvedett volna. (Erről bővebben itt olvashat.)