Családtagok állnak a magyar gyerekpornográfia mögött

Vágólapra másolva!
Bár lepleztek már le ilyet, a gyerekpornó hálózatok nem elterjedtek Magyarországon. A kiskorúakról készült pornográf felvételeket jellemzően családtagok vagy a családokhoz közelálló személyek készítik. A megindult eljárások száma szerint nem rossz a helyzet Magyarországon, a felvételeken látható sértettek számát tekintve azonban robbanásban van a magyar gyerekpornográfia.
Vágólapra másolva!

2010. január elején vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség az áldozatait pezsgőbe kevert bódítószerrel elkábító, majd róluk pornográf felvételek készítő férfi ellen, aki áldozataival - kilenc 14 és 18 év közötti és egy 11 éves kislánnyal - a vád szerint közösült is. 2009 decemberében számolta fel az Europol és a kanadai rendőrség azt a gyerekpornó hálózatot, amelynek keretében a magyar hatóságok 40 házkutatást tartottak, és végül 16 ember ellen tettek vádemelési javaslatot. A Typhoon fedőnevű akció 19 országra terjedt ki, és összesen 115 embert tartóztattak le. Az osztrák rendőrség által kezdeményezett és irányított nyomozás két évig tartott. A gyanúsítottak között tanárok és gyermekgondozók is voltak.

Mindkét esetet gyerekpornográfiának hívják a köznyelvben, az ilyen esetek azonban két nagyobb csoportra oszthatók az indíték szerint. Vannak pedofilok, akik saját használatra készítenek képeket, filmeket gyerekekről, vagy az önmagában büntetendő megrontásról és vannak, akiknek a gyerekpornó üzlet.

"Nemi vágy felkeltésére irányuló cselekvés"

"A nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló, célzatosan nemi vágy felkeltésére irányuló cselekvés, vagy magatartás" - idézte a pornográfia sokféleképpen értelmezhető definícióját Monostoriné Vass Anikó rendőrőrnagy, az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa.

A hálózatos esetek Magyarországon ritkábbnak számítanak, a magyar rendőrség előtt ismert esetek többségében családtagok, vagy a családhoz közel álló személyek az elkövetők, ők zaklatják a kiskorú áldozatot, ők a szexuális visszaélés elkövetői - mondta az [origo]-nak Parti Katalin kriminológus. Nálunk is terjedőben vannak a gyerekpornó-hálózatok, ám a közhiedelemmel ellentétben az elkövetők többsége nem pedofil, gyakoribb hogy a felvételeket anyagi haszonszerzés céljából készítik és terjesztik. Igaz, az adatok az ismertté vált esetekre vonatkoznak és a pedofilok jellemzően bujkálnak, ezért magas a látencia, a rejtve maradt esetek aránya.

"Csak akkor tud a rendőrség fellépni egy ügyben, ha felhívják arra a figyelmét" - mondta Monostoriné és emberhiánnyal indokolta miért nem tart fenn figyelőszolgálatot a rendőrség. Parti Katalin egy harmadik indítékot is említett, amikor nem szexuális céllal, nem is az illegális pornóipar részeként élnek vissza a tiltott pornográf felvételekkel, hanem polgárpukkasztásból vagy botránykeltésből teszik közzé azokat.

Nem kell, hogy visszaélés legyen

Ahhoz, hogy egy kép, film- vagy hangfelvétel gyerekpornónak, úgynevezett tiltott pornográf felvételnek is minősüljön nem szükséges, hogy kiskorúakkal végzett szexuális visszaélést, megrontást ábrázoljanak - ami önmagában büntetendő - elég, ha nyíltan ábrázolja az elsődleges nemi jelleget, ám a felvétel szereplőjének egyértelműen kiskorúnak kell lennie - mondta Monostoriné. Tiltott pornográf felvétellel való visszaélésnek minősül az ilyen felvételek készítése, megszerzése, tartása, kínálása, átadása, forgalomba hozatala, az azzal való kereskedelem és a nagy nyilvánosság számára való elérés biztosítása illetve a fentiek anyagi eszközökkel való segítése.

Az interneten található, gyerekekről készült pornográf felvételeknél nehéz megállapítani, hogy mi számít megszerzésnek. Interneten anélkül is nézhetünk tiltott felvételeket, hogy azokat letöltenénk, de úgy is kerülhet a gépre tiltott pornográf felvétel, hogy a felhasználónak az nem állt szándékában. Ehhez elég törvényes tartalmak után keresve olyan oldalra jutni, ahol tiltott pornográf felvételek is találhatók, mivel a böngésző a weblapok több elemét letöltheti az úgy nevezett gyorsítótárba, hogy később csak az utolsó látogatás óta történt változásokat kelljen betöltenie. Az ilyen módon letöltött, letöltődött fájlok között könnyen lehetnek tiltott pornográf felvételek is. Parti Katalin, az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) munkatársa szerint a jogi szabályozás mindig le van maradva egy lépéssel a technikai fejlődés mögött. Az Európa Tanács már javasolta az unió tagállamainak, hogy a tiltott pornográf felvételek elérése is legyen büntethető, de ez a cél például Magyarországon még nem valósult meg.

"A törvény mindenre kiterjed" - mondta Monostoriné, ám vannak kevésbé egyértelmű esetek is, amikor nem lehet kijelenteni, hogy az elkövető pedofil lenne, de azt sem, hogy bűncselekményt követett el, pedig tette kimeríti a Btk. 204. paragrafusában meghatározott tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűntettét. Monostoriné szerint ilyen, kevésbé egyértelmű eset a Magyarországon is egyre elterjedtebb úgynevezett sexting, amikor a fiatalkorú magáról készít szexuális tartalmú felvételt és azt elküldi egy másik személynek, vagánykodásból vagy az udvarlás részeként. Monostoriné károsnak tartja a jelenséget, mert szerinte a fiatalkorúak nem tudják felmérni, hogy tettük milyen következményekkel járhat és szerinte a szülők felelőssége is felvethető az ilyen eseteknél.

Problémás lehet a megítélése annak is, ha fiatalkorúak párkapcsolaton belül, kölcsönös beleegyezéssel készítenek egymásról pornográf felvételeket. A magyar törvények például büntetik, ha egy 18 éves fiatal nála egy évvel fiatalabb partneréről - annak tudtával és beleegyezésével - ruhátlan képet tart magánál. Annak ellenére, hogy azt, hogy szexuális kapcsolatot létesít vele nem bünteti, hiszen a beleegyezési korhatár jelenleg 14 év.

A statisztikák alapján nehéz megmondani, hogy nőtt-e a tiltott pornográf felvétellel való visszaélések száma - mondja Parti Katalin. Ha azt vizsgáljuk, hogy hány különböző személy található a felvételeken és abból következtetünk a sértettek számára, akkor az adatok óriási ugrást mutatnak, miközben az elfogott elkövetők száma ezt nem követi - mondta az OKRI munkatárda.

Monostoriné szerint a rendőrség adatai - az ismertté vált eseteket tekintve - alátámasztják ezt. 2007-ben gyermekkorúakat érintő esetekben 87, fiatalkorúakat érintőkben 335 eljárás indult, 2008-ban ugyanez a szám 64 és 235 volt. A nemzetközi összehasonlításra azért nincsen mód, mert minden ország másképpen szabályozza a kérdést - mondta Parti. Az Európai Unióban például csak Magyarországon nem terjed ki a büntetőjogi gyakorlat a kiskorúakról készült pornográf montázsokra, rajzokra, kizárólag a létező gyerekekről készült felvételekra vonatkozik a törvény. Az alacsony magyarországi adatok ezért a szabályozás sajátosságaira utalnak, nem pedig arra, hogy mennyire elterjedt a gyermekpornográfia más európai országokhoz képest.