Egy pakisztáni férfi megkéselt két afgánt Debrecenben

Vágólapra másolva!
Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy afgán férfi a Debreceni Befogadó Intézetben, mert egy pakisztáni férfi késsel támadt rá és afgán társára. A másik afgán férfit és a pakisztánit is kórházba szállították, de az ő sérülésük nem volt súlyos, így már elhagyhatták a Debreceni Egyetem klinikáját.
Vágólapra másolva!

Késsel támadt rá két afgánra egy pakisztáni férfi vasárnap este a Debreceni Befogadó Állomáson; az egyik megtámadott afgán súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának munkatársa kedden az MTI-vel.

Kelemen Éva rendőr hadnagy azt mondta, hogy a verekedés indítékairól még semmit nem tudnak, tolmács hiányában pedig csak kedden tudják kihallgatni a pakisztáni férfit. Az elkövetőkkel szemben később indít eljárást a rendőrség. A verekedés után mind a három férfit a debreceni Kenézy Kórházba szállították.

Szentgyörgyi János, a kórház sajtóreferense az MTI érdeklődésére azt mondta, hogy a pakisztáni és az egyik afgán állampolgárt szúrt és ütéstől származó sérülésekkel szállították hozzájuk, de állapotuk nem volt súlyos, így ők elhagyhatták a kórházat. A harmadik, afgán állampolgárságú férfit azonban súlyos, életveszélyes, szúrt mellkasi sérüléssel vitték be. Őt hétfőn átszállították a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségügyi Centrumának klinikájára.