Vizsgálják az M. Róbertet szökésre biztató ügyvédi nyilatkozatot

2010.02.02. 13:38

Vizsgálatot indít a borsodi ügyvédi kamara a szökésben lévő M. Róbert védőjének korábbi kijelentése miatt. Az ügyvéd arra biztatta védencét a Tv2 Mokka című műsorában, hogy ne adja fel magát az eljárás végéig, ameddig akár három év is eltelhet. M. Róbertet emberöléssel is vádolják, a gyanú szerint ő vezette a "fekete sereg" nevű bűnszervezetet.

Előzetes vizsgálatot rendel el a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ügyvédi Kamara a házi őrizetből megszökött M. Róbert ügyvédjének televíziós nyilatkozata miatt - mondta a kamara elnöke kedden.

A "fekete sereg" néven emlegetett bűnszervezet vezetőjének tartott M. Róbert ellen többek között emberölés gyanújával folyik évek óta büntetőeljárás. Előzetes letartóztatását a törvény kötelező rendelkezése miatt 2008 őszén kellett megszüntetni, mert időtartama elérte a három évet. M. Róbert akkor került házi őrizetbe, ahonnan 2010 január közepén megszökött.

Lakatos Csilla, Borsod megyei ügyvéd a TV2 Mokka című műsorában azt üzente szökésben lévő védencének: "addig semmilyen módon ne jöjjön vissza, illetőleg adja fel magát, ameddig jogerős ítélet nem fog születni, amit én körülbelül 3 évben prognosztizálok".

Csontos János, a Borsod megyei ügyvédi kamara elnöke a nyilatkozat miatt közölte, hogy az előzetes vizsgálat eredményétől függ, hogy fegyelmi vagy etikai eljárást indítanak-e, vagy ha azt állapítják meg, hogy "semmi nem történt", megszüntetik a további vizsgálatot.

Csontos kijelentette: egy mondatot kiragadva a szövegkörnyezetből nem lehet megítélni a történteket, ezért is van szükség a vizsgálatra, amelynek első részeként M. Róbert ügyvédjét is meghallgatják. Csontos szerint egy ügyvédnek a törvényesség határain belül mindent meg kell tennie védence ügyének előmozdítása érdekében, de nem biztathatja törvénysértésre, bűncselekményre őt. "Ezt kell, hogy kiderítse, megállapítsa vagy megcáfolja a vizsgálat" - tette hozzá.

Hét rendőr felelősségét - köztük parancsnoki beosztásban lévőkét - állapította meg a rendőrség belső vizsgálata, amely a házi őrizetben lévő M. Róbert szökésének körülményeit tárta fel - közölte múlt hét kedden Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány. Tóth Gábor elmondása szerint a rendőrök sorozatos mulasztásai mellett a BKV-sztrájk is közrejátszott a január 19-i szökésben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK